Bakos Frigyes kanonok, esperes-plébános támogatásával jutalom kiránduláson vehettek részt, a tósokberéndi Szent István király-templomban egész évben szorgalmasan szolgálatot teljesítő gyermekek. Egy szép napot tölthettek Budapesten.

Napjukat a Szent István Bazilikában kezdték. Megtekintették állam és egyházalapító királyunk legértékesebb ereklyéjét, a Szent Jobbot. Megismerkedtek a Bazilika művészeti szépségével. A kincstárban egyebek mellett láthatták Mindszenti József bíboros relikviáit is. A kupolából pedig csodálatos látvány jelentett fővárosunk látképe.

Következő állomásuk az Országház volt a Szent Koronával, a díszlépcsővel és az ülésteremmel.

Ezt követően rövid sétát tettek a várban. A Sándor palota előtt részesei lehettek a díszőrség váltásának. A Halászbástyáról visszatekintettek délelőtti programjaik helyszíneire, a Parlamentre és a Bazilikára.

Zarándoklatuk zárásaként ellátogattak a Sziklakápolnába. Nem csak turisztikai látványosságként időztek a Gellért-hegy gyomrában található templomban, hanem imádságos lélekkel hálát adtak azokért a kegyelmekért, melyekben zarándoklatuk alatt részesülhettek.

Élményekben gazdagon érkezhettek haza otthonaikba.

A tósokberéndi ministránsok számára ezt a lelki élményekben is gazdag programot hittanáruk Reitter István szervezte meg.

39390572_222150091792349_6390756223704104960_n
20180816_133952
20180816_132221
20180816_121356
20180816_105852
20180816_105801
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »