A Zala Megyei Önkormányzat ünnepi díszközgyűlésén szeptember 22-én, szombaton Márfi Gyula veszprémi érsek a megye díszpolgári címét vette át.
A zalaegerszegi Megyeházán a díszközgyűlés keretében adták át a megyei kitüntetéseket. Az évente esedékes hagyományos rendezvényen, Zala Megye Napján, Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke volt a díszvendég és az ünnepi szónok. Az ünnepség kezdetén Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke mondott beszédet, felsorolva az elmúlt év sikereit.
Ez évben a megye legnagyobb elismerését a díszpolgári címet Márfi Gyula érseknek Kövér László házelnök és Pál Attila elnök közösen adta át.
A számos kitüntetés között a Zala megye szociális gondoskodásáért díjat Dallos Rita, a hévízi Szent Lukács Idősek Otthona igazgatója kapta. Az igazgatónő intézményvezető munkája mellett szociális tereptanár, gyakorlati oktató is és számos idősellátáshoz, ápoló képzéshez kapcsolódó projekt közreműködője.
A kitüntetettek nevében Márfi Gyula érsek mondott köszönetet, aki zalai kötődését emelte ki, amely meghatározta az életét. A Zala megyei Pördeföldén született és nevelkedett főpásztor beszédében utalt a Pördeföldével szomszédos Pákára – ahova templomba és iskolába járt gyermekkorában – valamint az itt született Öveges Józsefre, aki szerzetes-papként tanított egy egész országot fizikára a televízióban, anélkül, hogy tudták volna róla, hogy piarista szerzetes. Példája mégis ellentmondott a kommunista rendszer ideológiájának, miszerint az egyház csak elavult dolgokat tud közvetíteni az embereknek. A kereszténységre napjaink nehézségei között is nagy szüksége van az embereknek a megújuláshoz hangsúlyozta az érsek.
Az ünnepséget befejezéseként Sifter Rózsa, Zala megye kormánymegbízottja fejezte ki elismerését a díjazottaknak a megyéért végzett kiemelkedő munkákért.
(fotók: Zaol.hu)

 

z1
z2
z3
z4
z5
z6
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »