Modern Golgota –címmel rendezték meg a 15 éves festő 24. önálló kiállítását.

A kiállítást Péntek Imre József Attila- és Radnóti Miklós-díjas költő nyitotta meg. Köszöntőt mondott dr. Márfi Gyula érsek. A megnyitó után bemutatták Vollein Ferenc „A színek bűvöletében” című színes képkatalógusát.

– Különösen is megérint az a hit, amely ezekből a képekből sugárzik. A festményeken végigkövethetjük Jézus életét a születésétől kezdve egészen a Golgotáig. Azok a képek, amelyek természeti jelenségeket ábrázolnak mondanivalóban is egységben vannak a szakrális képekkel, hiszen az Isten teremtett világa iránti szeretet tükröződik bennük. – mondta köszöntőjében dr. Márfi Gyula érsek. Az alkalomhoz illően pedig Dsida Jenő Golgotán című versét idézte, melyet a költő szintén nagyon fiatalon 17 éves korában írt.

Péntek Imre, a Pannon Tükör főszerkesztője, művészeti író nyitotta meg a kiállítást. A képekkel kapcsolatban elmondta, hogy elsősorban a színek ragadták meg és az a közvetlenség, naiv báj, amivel a művész használja ezeket. Ezekben a képekben van valamiféle tiszta fantázia, amit az ember tényleg megcsodál. A gyermeki látásmódhoz hozzátartozik a játékos néhol mulatságos átrendezése a környezetnek ezek a tulajdonságok jól megfigyelhetők Vollein Ferenc képein.

A megnyitót igazán egyedivé tette, hogy Péntek Imre méltatásán túl Vollein Ferenc személyesen mutatta be Modern Golgota című kiállítását. Kiemelve magát a címválasztást elmondta, hogy elsősorban azért választotta ezt a címet, mert közeleg a húsvét, a keresztények legnagyobb ünnepe. Valamint a közelmúltban fejezte be a Modern Golgota második Veronika kendője című festményét.

Az ifjú alkotó varázslatos színvilágú festményei megtekinthetők május 30-ig a Szaléziánumban!

[simpleviewer gallery_id=”506″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »