A kereszténységben a IV. század elején vált vízkereszt napja liturgikus ünneppé, 312–325 között kezdett el terjedni először keleten, majd nyugaton. Hármas eseményt foglal magában az ünnep: a napkeleti bölcsek imádását, Jézus megkeresztelkedését a Jordánban és Jézus első csodáját a Kánai menyegzőn.

Vízkereszt elnevezése a görög epiphaneia, megjelenés szóból származik, ami visszautal a Szentírásra. Az ÓszövetségbenIsten különféle módon nyilvánítja ki önmagát az embereknek, ahogy megjelenik Mózesnek az égő csipkebokorban, vagy a tűzoszlop képében, vagy ahogy prófétái által szól hozzánk. Az ószövetéségi igéretek beteljesedése Jézus Krisztusban történik, amikor Isten emberré lesz. A latin kifejezés is erre utal: Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése vagy Urunk megjelenése. Vízkereszt ünnepe emlékeztet minket arra, hogy Jézus Krisztusban Isten megjelent közöttünk és elhozta nekünk az üdvösséget. A keleti egyházakban sokáig egyet jelentett a születés és az epifánia ünnepe. 

Vízkeresztkor ünnepeljük a napkeleti bölcsek, vagy népiesen: a háromkirályok érkezését. Az evangélium bölcseknek nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár. 

Az ünnep első jelentése utal arra, hogy a pogányokhoz is eljutott a Megváltó születésének örömhíre. Máté evangéliumában olvassuk: „íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe” (Mt 2,1), akik a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Júdeába, hogy az újszülött kis Jézusnak kifejezzék hódolatukat: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az igaz Istennek és mirhát a szenvedő Emberfia, a Messiásnak. Az ajándékok előrevetítik Jézus titulusait, amikkel az evangéliumban találkozunk. Királynak kijáró tisztelet jeléül aranyat hoznak neki, hiszen Jézus királyi sarj, Dávid király leszármazottja (Mt 1,1). Második eljövetelekor királyi dicsőségében fog megjelenni, ő a Királyok Királya és Urak Ura (Jel 19,11). Második ajándék: a tömjén, leginkább a főpapnak kijáró papi ajándéknak számított. Szent Pál Zsidókhoz írt levelében nevezi Jézust főpapnak (Zsid 4,14). A harmadik ajándék a: mirha, ami több alkalommal is megjelenik a Bibliában akár illatszerként (pl. Eszt 2,12), akár orvosságként (pl. Ter 37,25-27), a mirha a fájdalom enyhítésére is szolgált. Jézusnak a kereszten ezt akarnak adni: „Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem fogadta el.” (Mk 15,23). Jézus halála után a bebalzsamozásához is ezt a mirhát használták (Jn 19,39). Jézus tehát király, főpap és a szenvedő Emberfia, a Messiás is. 

A vízkereszt második evangéliumi története (Mt 3,13-17) szerint Jézus elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte őt. Ekkor a mennyei Atya szózatakinyilatkoztatta a Fiút: „És íme, egy hang hangzott az égből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik«.” (Mt 3,17) és a Szentlélek galamb képében alászállt Krisztusra. Ebben a jelenetben a teljes Szentháromság kinyilatkoztatta önmagát az emberiség előtt.

Az Egyház nemcsak Jézus Krisztus megkeresztelkedéséről emlékezik meg január 6-án, hanem annak hatásairól is, amelyek között a víz megszentelése is fontos helyet kap. Vízkeresztkor hagyományosan vizet szentel a szentmise elején szertartást végző püspök vagy pap. Innen származik az ünnep közismert elnevezése. Ezt a szent hagyományt őrzi a bizánci egyház is, mégpedig kettős formában. Vízszentelés ugyanis nem csupán az általában január 5-én nagy alkonyati zsolozsmával végzett Szent Bazil Liturgiája végéhez kapcsolódik, hanem a január 6-ai Szent Liturgiához is. Az előesti vízszentelés a görögkatolikus egyházban a templomokban történik, január 6-án néhány pap és a püspök a folyókhoz is kimennek, hogy megszenteljék azok vizét, ezáltal még inkább bekapcsolódva a Jézus Krisztus megkeresztelkedésekor megvalósuló eseménybe. „Ma a vizek természete megszenteltetik, és a Jordán kettészakad, s hullámainak folyását visszatartóztatja, látván a vizében keresztelkedő Üdvözítőt.” (vízszentelési sztihira).

Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta (Jn 2,1-12). Jézus ezzel a cselekedettel kinyilvánította isteni erejét: „Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne” (Jn2,11). Ebben a csodában Isten megmutatja dicsőségét, hogy az embernek segíteni akar, meg akarja menteni és végül meg akarja váltani őket.

A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően különböző népszokások alakultak ki a századok során, és hagyományosan ekkor kezdődik a húshagyó keddig (a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdát megelőző nap) tartó farsang is.

Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. századtól kialakult szokás. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a Háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 20. Az eredeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat („Krisztus áldja meg e házat”).

Vízkereszt ünnepe megmutatja nekünk, hogy Isten minden emberhez elküldte Fiát, hogy a megváltó Jézus születésével elhozza számunkra az üdvösséget, az örök élet reményét. Adja meg nekünk, hogy lássuk kezdeményezését, a jeleket, amelyek által vezetni akar minket.

Az ünnepen és azon túl is fordítsuk szívünket a megjelenő Isten felé, hogy megláthassuk életünkben kegyelmi ajándékait!

forrás: MKPK

Tagged with:
 

Comments are closed.