Újra együtt az Oltáriszentség előtt

 

 

Úrnapja szombatján, 2020.június 13-án immár hatodik alkalommal hívunk mindenkit nemzeteken átívelő, közös szentségimádásra a 2021-es budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra történő készület részeként.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) alkalmából különböző helyszíneken, de egyetlen napon, együtt imádkozhatunk az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztus előtt, Krisztussal.

Idén, a kialakult járványügyi helyzetben egymásért szól az ima, hogy megerősödjünk hitünkben és tanúságtevő keresztény életetünkben. Ennek megfelelően a június 13-i szentségimádás alkalmával érdemes a tanúságtevő életre, és Jézus szavaira külön figyelmet fordítanunk: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt”.

Tavaly 54 országban, 1118 helyszínen imádkoztunk együtt. Reméljük, idén még többen csatlakoznak majd.

Ezúttal a járványügyi helyzetre való tekintettel ki-ki otthonából is bekapcsolódhat egyéni imával, rózsafüzérrel, szentírásolvasással. Részvételünket így is jelezhetjük az esemény honlapján, a corpusdomini.iec2020.hu–n az „Otthonról csatlakozom” opciót választva, illetve megadva a településünk nevét és irányítószámát.

Az esemény szervezői arra buzdítanak, hogy aki a kihelyezett Oltáriszentség előtt vagy otthonában imádkozik, jelentkezzen a https://corpusdomini.iec2020.hu/ honlapon.

Az idei úrnapi szentségimádásról itt olvasható bővebb
információ:

https://www.iec2020.hu/hu/hirek-sajto/hatodszor-vilagmeretu-szentsegimadas-es-ima-junius-13

A regisztrációs oldal pedig itt érhető el: https://corpusdomini.iec2020.hu/

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »