„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek tudtukon kívül angyalokat vendégelnek meg.” Zsid 13,2
A Hit és Fény Alapítvány július 28. és augusztus 3. között ismét a kolontári plébániára szervezte egyhetes táborát. A közösség tagjai enyhe és középsúlyos értelmi és mozgássérültek, valamint segítőik, akik között családtagok is vannak. Ők így együtt a Verebek. Idén a táborban 16 sérült vett részt, akiknek többsége Pomázról érkezett. A változó teljes létszám a kisgyerekes Verebekkel, alapító atyákkal, anyákkal, és a helyi – kolontári, devecseri, gógánfai, ajkai és ajkarendeki – segítséggel kiegészülve időnként elérte az 50 főt.
A programot nagyon színesre, élménydúsra tervezte a vezetőség. Ők már pár nappal a kezdés előtt megérkeztek, hogy tábort építsenek, előkészítsék a tárgyi feltételeket, koordinálják a segítőül jelentkezőket.
A napi program játékos, énekkel kísért reggeli tornával, a reggeli előtti imával indult. Az estéket a vacsora után bensőséges áhítat zárta, ahol az énekben, imában mindenki egyénileg, de a közösség előtt vitte az Úr elé búját vagy örömét, kért, vagy hálát adhatott. Az áldás után mesével végződött a nap az ápoltak számára, a segítők ezután még imádsággal, elmélkedéssel bevezetve értékelték a napot, és megszervezték a következőt. Megmutatkozott a professzionális szakmai felkészültségük, hisz a következő napra való felkészülés még 2-3 órás intenzív odafigyelést, alkotó jelenlétet követelt meg tőlük. Ugyanakkor ezek a beszélgetések egyben a jól végzett közös munkának, az értelmes célért való fáradozásnak az erőt adó örömét is jelentették számukra.
A helyi lakosokat a nyitó rendezvényre meghívták, ahol a művelődési ház igazgatónője, és az általa bevont fiatalok kedves meglepetésműsorral üdvözölték a tábor lakóit. Az utolsó teljes napon, szombaton délelőtt az akadályversenyen szintén nyitott volt a lehetőség külsősöknek is részt venni a programon. Délután a kultúrházban a kolontári érdeklődőkkel együtt egy valóságos csoda részesei lehettek a táborlakók a KI-MIT-Tud-on. Egy helyi fiúkból, lányokból álló táncformáció fergeteges produkciójába egészen spontánul bekapcsolódott egy Veréb-lány. Összhang, harmónia teremtődött, nem káosz, kirekesztés, sértődés, megbántottság. Nem elromlott az aprólékos gonddal felépített koreográfia, hanem még teljesebbé vált. Elgondolkodtató volt látni, ahogy a gyerekek ösztönösen egy pillanat alatt egymásra tudtak hangolódni, közösen tudtak alkotni valami olyat, amit élveztek a tánccsoport tagjai, a bekacsolódott újonc, és mindenki, aki nézőként részese lehetett a mutatványnak. Életbevágóan fontos megtanulnunk, hogy csak így, ezzel a lelkülettel lehet egymást tisztelő, elfogadó módon, termékeny életet élni sérülteknek és épeknek, hívőknek és úton levőknek, keresztényeknek és más vallásúaknak, magyaroknak és külhoniaknak, kicsiknek és nagyoknak.
Az ott dolgozók készséges és barátságos vezetésének is köszönhetően mindenki számára nagy élményt jelentett devecseri könyvtár megtekintése. A két kerekes székes fiút felvinni és lehozni a lépcsőkön igazi férfimunka volt.
Közben segítők jöttek mentek a plébánián. Ketten Gógánfáról érkeztek egyik délután, és hoztak magukkal sok-sok szárazvirágot, oázist, ragasztót, a szakértelmüket, a szeretetüket. Így mindenki csodás kompozíciókat készíthetett ajándékba az otthoniaknak. A közösen készített virágokból összerakott kép is szép emlékeket idéz majd fel.
A lelki programok folyamatosan átszőtték a napokat, szervesen illeszkedtek azokba. Az étkezések előtti imádságok és az esti hálaadás mellet háromszor volt alkalom közösen ünnepelni szentmisét. A keddi gitáros mise után a Szent Mihály imacsoport dicsőítésén ujjongva kapcsolódtak az általuk ismert karizmatikus dalokba a Verebek. Pénteken a hagyományos liturgikus énekeket éppúgy együtt fújták tiszta szívből, mint pár nappal korábban a taizei dallamokat. Mivel Pomázon kéthetente együtt töltenek egy napot, melyen a profán és a szakrális együttlét egyensúlyban van, a szentmiséken való jelenlét, sőt szolgálat egészen természetes és teljesértékű volt mindegyikőjük számára. Több Veréb a közösség hatására keresztelkedett meg, az együtt megélt élményeknek köszönhetően tudtak utat, formát találni istenszeretetük kinyilvánításának.
A vasárnapi szentmise evangéliumának – a csodálatos kenyérszaporításnak – megjelenítésére napokkal korábban elkezdődött a készülődés. A segítők egy csoportja a csendespihenők alatt úgy dramatizálta az evangéliumot, hogy mindenki képes legyen elmondani azt, ami szerepe szerint a feladta lesz. Készültek a kosárként is funkcionáló kenyerek, a halak, a vízfesték valósággal ínycsiklandozóvá, elevenné varázsolta a kartonpapírt. Vasárnap a válaszos zsoltár akkordjai alatt észrevétlenül kisurrantak a templomból néhányan. Miután „Az Evangélium tanítása legyen bűneink bocsánatára!” kérés elhangzott, sutyorgás támadt a padsorokban: többen tudni vélték, hogy Jézus hajója a kikötőbe befutott, és ezt a jó hírt persze terjeszteni kellett. Majd a narrációban újra felcsendült a János atya által már felolvasott ige, és közben bevonult Jézus a tanítványaival(Verebek által eljátszva). Aki tehette, odanyújtotta neki kezét, fejét, hogy megérinthesse, hogy meggyógyítsa. Az apostolok valóban megijedtek, mikor látták, kevés az étel. Aztán az áldás után mindenki kapott egy-egy falat mindennapi kenyeret aznapra – a trükkösen felnyitható cipókban kézzel készült igecédulák, lelki falatok rejtőztek. Gitárral kísért énekszó mellett osztották szét őket az apostolok. Lelket emelő misztériumjáték részei lehettek aznap Kolontáron azok, akik a zsúfoltságig megtelt templomban együtt ünnepeltek.
A lelki-szellemi emelkedettség nemcsak itt, a szent helyen, szent időben közösen végzett szent cselekedet során volt megtapasztalható. Aki idejét odaadva mosogatott, kuktáskodott, palacsintát sütött, tortát, kalácsot készített otthon, beszélgetett, segített a tisztálkodásban, együtt biciklizett, kézműveskedett, segítve az állandóan jelen lévő 14 segítő Verébnek, annak a tekintete egyre fényesebbé, a lelke egyre könnyebbé vált, még ha a háta időnként hasogatott is. A résztvevők olyan harmóniát, szinte paradicsomi békességet tapasztalhattak meg, amelyet ritkán élhetünk meg. Azt gondolom, ha ezt a belső és külső harmóniát megtapasztalta valaki, bizonyosan tovább tudja vinni azt családjába, munkahelyére, a hétköznapi életébe.
Reményt keltő újdonságot jelentett a jövőre nézve, hogy a 30-60 éves segítők között a tábor teljes tartamában ott tevékenykedet 4 tizenéves fiatal. Felnőtt komolysággal, felelősségteljes munkával, ifjonti lelkesedéssel, gyermeki üde jókedvvel, két ’Verébunoka’, és két helyi leány az egész tábor alatt tevékenykedett.
Az előző évben 12 hónapra elegendő lelki gyümölcsöt termett az a hét nap, melyet a Verebek Kolontáron töltöttek. Bár már évek óta táboroznak a plébánián, de tavaly kérték először a helyiek segítségét. Idén a helyiek még erősebben gyakorolták az önzetlenséget, amelynek belső béke, öröm lett a nem kért, de szívesen fogadott jutalma.
Aki először volt közöttük, azt mélységesen megdöbbentette, hogy ezekben az emberekben mekkora szeretet, türelem, tolerancia és ragaszkodás van. Az, ha a mindennapi teendők, a kötelezettségek valakit elszólítottak, minden egyes távozást könnyes búcsú előzött meg, és minden megérkezést üdvrivalgás követett.
Aki csak egy délutánt is együtt töltött a Verebekkel, saját bőrén tapasztalhatta, milyen is, amikor angyalokat látunk vendégül. A következő nyáron is lesz Veréb tábor, amibe segítőket- bárhonnan is érkezzenek az egyházmegyénkből- szívesen fogadunk.
Kolontári közösség
[simpleviewer gallery_id=”604″]
