Az utolsó vacsora szentmiséjét mutatta be Márfi Gyula érsek nagycsütörtök este a Szent Mihály Bazilikában.

A glória alatt megszólaltak a harangok, de azután elnémultak a nagyszombati vigília glóriájáig, s helyüket a fakereplők foglalták el.

Szentbeszédében a főpásztor a kenyér és a bor színe alatt közöttünk élő Jézusról beszélt. Amikor Jézus látható emberi formában elköszön tanítványaitól, nem valamit hagyott itt, hanem Önmagát, a kenyér és a bor színe alatt – hangsúlyozta az érsek. A templom is azzal válik Isten házává, hogy a Szentségi Jézus jelen van benne. Senki sem lehet olyan nagy, hatalmas és gazdag, hogy a templomba belépve, átélve a mindenható Isten közelségét, ne érezné kicsinynek magát. Senki sem lehet annyira kicsiny és szegény, hogy a templomba belépve át ne élné istengyermeki méltóságát. A templom a szent testvériség háza, amely az embert az emberhez és az embert az Istenhez köti és mindez az itt jelenlévő Jézusnak köszönhető. Jézus azért jött a Földre, hogy a próféta szerint Emmánuel legyen, melynek jelentése velünk az Isten. Isten velünk van, akárhogy alakul az életünk számunkra fenn van tartva a mennyei Jeruzsálem, ahol Jézus vár minket – zárta szentbeszédét a főpásztor.

A szentbeszéd után a főpásztor elvégezte a lábmosás szertartását. A szentmise végeztével az Oltáriszentséget ünnepélyesen a mellékoltárhoz vitték, ezután következett az oltárfosztás, amikor eltávolítottak az oltárról minden díszt, Jézus elfogatására és szenvedéseire emlékeztetve. Este 9 óráig tartott a virrasztás.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »