Vallásszabadság, egyház és állam címmel tartott előadást dr. Márfi Gyula veszprémi érsek a Szaléziánumban. A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény, illetve a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár megrendezésében az idei “Fejedelemasszonyok és a vallásszabadság Erdélyben” című előadássorozatának kilencedik, utolsó előadásaként.

Köszöntőjében Udvarhelyi Erzsébet, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény igazgatója elmondta, hogy ugyan az előadássorozat célja főként az erdélyi fejedelemkori témák bemutatásából állt, de fontosnak tartották, hogy a kérdéskört aktualizálva is bemutassák, ezért kérték fel Érsek atyát, hogy a vallásszabadság témaköréhez kapcsolódóan tartson előadást az európai kereszténységről, az európai kereszténység válságáról.

Érsek úr először megpróbálta horizontálisan bemutatni a vallásszabadság kérdését, sorban ismertetve a témában alkotott fontosabb törvényeket, például azt az 1568-ban a tordai országgyűlésen meghozott korszakalkotó törvényt, melyben a világon elsőként ismerték el több vallás törvény előtti egyenlőségét és biztosította a szabad vallásgyakorlást.

Ezt követően kitért az állam és az egyház küzdelmére. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon 1990-ig érvényben volt a főkegyúri jog, mely szerint a magyar királyok nemcsak főfelügyeleti, hanem egyházhatalmi joggal is rendelkeztek. Beleszólhattak az egyházszervezésbe, egyházmegyéket alapítottak, ők nevezték ki a püspököket. A középkori jogfelfogás szerint a királyok különböző címeket viseltek, mint például “Krisztus helynöke” vagy “Mint egy pap”. Mária Teréziát említette példaként, aki 1740-1780 között uralkodott, hogy 1758-ban megkapta az “Apostoli király” címet. A pápa ugyan csak címként adományozta Ő viszont nagyon is komolyan vette, maga nevezett ki kanonokokat, megadóztatta az egyházi javadalmakat, számadást követelt a püspököktől is, az egyházi alapokat állami felügyelet alá helyezte, csökkentette a körmenetek, a búcsújárások az ünnepek számát. Pedig Mária Terézia még vallásos fejedelemasszonynak számított mégis maximalizálta a szerzetesek számát. Új egyházmegyéket szervezett, többek között 1777-ben a Szombathelyi és Fehérvári Egyházmegyéket is ő hozta létre, ő nevezte ki a püspököket, VI. Pius pápa utólag csak hozzájárult ehhez.

Az állam és az egyház viszonya történelem során mindig is kényes kérdés volt, hogy ki, mibe, és mennyire avatkozhat bele a másik ügyébe?! – folytatta előadását Érsek atya. Elmondta, hogy a történelem folyamán általában a pápák, püspökök és hívek voltak kiszolgáltatott helyzetben az államhatalommal szemben. De például az ellenkezőjére is volt eset, mikor a XIII. században III. Ince pápa már akkora hatalomra tett szert, hogy föloldotta az alattvalókat a hűbéreskü alól. Ezért nevezik János angol királyt föld nélküli Jánosnak.

Befejezésül Érsek úr arról beszélt, hogy hogyan képzeli el az egyház és az állam ideális kapcsolatát. Kifejtette, hogy az egyház és az állam közötti kapcsolatban két olyan szélsőség van, ami semmiképp sem vezet jóra. Az egyik a teljes egybeolvadás, ahol vagy a papok állnak a világi hatalomképviselők felett, vagy fordítva, a másik pedig a teljes szétválasztás, ahol az egyházat igyekeznek távol tartani a politikától. A nyugat-európai országok többsége utóbbi modell felé halad. Legideálisabb helyzet, ha az egyház és az állam konstruktívan együttműködik. A vallás hatalmas szerepet játszik az emberek életében, így a politika ezt nem hagyhatja figyelmen kívül. Az állam nem lehet közömbös az állampolgárok hitével kapcsolatban. Érsek úr szerint a magyar alkotmány összhangban van a vallással, azonban még vannak erkölcsi kérdések, amelyekben ellentétesek a vélemények.

Végezetül elmondta, hogy Magyarország és a Magyar Egyház konstruktívan együttműködve halad a jövő felé. Büszkék lehetünk Magyarország jelenlegi alkotmányára valamint a nemzeti hitvallásra, amiben ezek a mondatok is szerepelnek: “Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a Magyar Államot és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.”

 

Comments are closed.