A Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) 2016. szeptember 11-én, vasárnap Veszprémben tartotta éves találkozóját. A rendezvény az Érseki Palota előtti téren dr. Márfi Gyula érsek köszöntőjével és asztali áldásával kezdődött. Érsek atya köszöntőjében Jézust idézte, aki maga mondta: „Eljött az Emberfia, eszik és iszik.” Nemcsak a böjtöt ismerte, hanem a helyes táplálkozást is. A Kánai menyegzőn bort adott a jelenlevőknek, a pusztában kenyeret osztott 5000 embernek, elfogadta a meghívásokat (Lázár, Márta és Mária, Zakeus és mások), és mindenütt együtt étkezett meghívóival, az Utolsó vacsorán vacsora keretében adta testét és vérét az ő híveinek – mondta Márfi Gyula, majd elimádkozta az asztali áldást, ami régen elmaradhatatlan volt a magyar háztartásokban. Ezután a balatonfüredi Baricska Csárda cigányzenekara idézte fel a Jó ebédhez szól a nóta hagyományait a tematikához illeszkedve: hiszen az itt kínált finomságokat az Örökségünk és kreativitásunk mottó jegyében kellett elkészítenie a séfeknek.

A rendezvényhez a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ is csatlakozott: a vendégek kedvezményesen tekinthették meg a ház látnivalóit, a Tea- és kávéházban pedig ízelítőt kaptak a főegyházmegye kulináris kincseiből.

Fotók: Szúdy Péter (Clicksforpix) , Szindbád az utazó!, valamint saját képek

unspecified39_014232504_1448059101871212_6528697037875822350_nsvet_kis_meret_05114344362_1081322431950925_16574777692620529_n14322565_1448059288537860_3069606607364061807_n

 

Comments are closed.