Udvardy György érsek áldotta meg Keszthelyen a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola felújított iskola kápolnáját október 7-én. Érsek úr szentbeszédben az ima és az imádság fontosságára hívta fel a jelenlévő tanulók figyelmét, valamint arra, hogy október a rózsafüzér hónapja, október 8-án pedig Szűz Máriát, a Magyarok Nagyasszonyát ünnepeljük.

Az érsek az iskola látogatása során elmondta, örvendetesnek találja, hogy a diákoknak ismét van lehetőségük akár magukban is elmondani egy imát. Az evangéliumot követően megáldotta az iskola tanulóit, dolgozóit is.

A kápolna helye korábban egy tanterem volt, azonban az iskola vezetése úgy döntött, hogy 70 év után újra megépítik a helyiséget az eredeti funkciójának megfelelően. Ez a tanévkezdésre készült el.  A kápolnában a tanév folyamán minden osztálynak tartanak szentmisét, valamint a tanulók napközben is betérhetnek a tabernákulumban elhelyezett Oltáriszentséghez egy-egy imára, ha szükségét érzik.

Őry Gábor az iskola igazgatója elmondta, hogy további terveik között szerepel, hogy a kápolnában a jelenlegi neonvilágítást kicserélik a szakrális helyiséghez jobban illő világítóeszközre, s a kápolna belsejét is még inkább jellegének megfelelően alakítják, díszítik a közeljövőben.

71760581_1148595352196569_8973944705947533312_o
71831345_1148595655529872_4945835277215072256_o
72047951_1148594892196615_4256864948900069376_o
72084983_1148595882196516_6692867384400674816_o
72971154_1148595555529882_4802364132370153472_n

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »