Több száz doboz mosó- és tisztítószert, kozmetikai terméket adományozott a Henkel Magyarország a Veszprém-Főegyházmegyei Karitásznak. Szíjártó László atya, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója elmondta, hogy tizenegy raklapnyi Henkel-terméket kaptak, amit kiegészítve tartós élelmiszerekkel együtt tudtak kiosztani a rászorulóknak a Veszprémi Főegyházmegye területén. Az elmúlt napokban 3100 doboznyi segítséget szállítottak ki, több mint 30 millió forint értékben.

A Katolikus Karitász november 16-tól december 5-ig megkezdte a szokásos tartós élelmiszer gyűjtési akcióját, melyre az adományokat a templomokba várják. Ezeket a felajánlott élelmiszereket a plébános atyák oszthatják ki helyben vagy a plébániához tartozó településeken vagy a központi iroda munkatársai segítenek az elszállításban és a szétosztásban.

Az idei évben is megszervezi a Katolikus Karitász országos programját, az Angyalbatyut, ahol arra kérik az óvodás, iskolás gyerekeket és szüleiket, hogy segítsenek megajándékozni azokat, akik szülei esetleg nem tudnak ajándékot venni. Kérik, hogy válogassák ki a már nem használt, jó állapotú játékokat és plüssfigurákat, és csomagolják be. A csomagon fel kell tüntetni, hogy kisfiú vagy kislány részére szánják-e, és hogy milyen korú gyermeknek javasolják. Az adományokat az önkéntesek december elejéig várják a templomokban, iskolákban, karitász csoportokban.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »