Közös ima a békéért

2014.08.11., Hírek rovat

Egész napos Szentségimádást tartottak a világ békéjéért augusztus 19-én, a veszprémi Károly templomban. A reggel 8 órakor kezdődő szentmise után egész nap tartott az imádság, mely a 18 órakor kezdődő szentmisével fejeződött be. A szentmiséket Nagy Károly apátkanonok, a Szent Mihály Főplébánia plébánosa és Felker Zsolt káplán mutatták be, napközben az imacsoportok tagjai beosztott rendben imádkoztak az Oltáriszentség előtt.

Ezzel a kezdeményezéssel csatlakoztak a Szentatya felhívásához, amelyhez kapcsolódva korábban dr. Márfi Gyula érsek is felhívást intézett az egyházmegye papsághoz, közös     imára kérve Őket híveikkel.

Ferenc pápa twitter-üzenetei is Irak drámájára vonatkoznak:

„Mária, Béke Királynője, segíts kiirtani a gyűlöletet és harmóniában élni.”

„Az otthonuktól megfosztott iraki személyek tőlünk függnek. Mindenkit arra szólítok fel, hogy imádkozzon, és akiknek lehetőségük van rá, nyújtsanak konkrét segítséget”.

„Urunk, tanítsd meg nekünk, hogy szenvedő testvéreinkkel szolidaritásban éljünk.”

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »