Szent Margit ünnepe alkalmából ebben az esztendőben is triduumot tartottak Veszprémben az Árpád-házi Szent Margit templomban, a  január 16. és 18. között. A lelkigyakorlatot  Bérczi L. Bernát O.cist., a Zirci Ciszterci Apátság kormányzóperjele tartotta.

Tornavölgyi Krisztián plébános meghívására a búcsúi szentmisét január 21-én, vasárnap dr. Márfi Gyula érsek mutatta be a Boldog Gizella Szeminárium papnövendékeinek asszisztenciájával. A szentmisén koncelebrált dr. Varga István a hittudományi főiskola rektora, Brenner József spirituális, Szerenka Miklós érseki helynök, a templom korábbi plébánosa, valamint Cséry Gergő plébános atya a templom korábbi káplánja.

Szentbeszédében a főpásztor Szent Margit életéről beszélt, akit négy évesen a Szent Katalin kolostorba adták, tizenkét évesen egyszerű, tizenkilenc évesen pedig örök fogadalmat tett. Hűséges maradt Istenhez, ugyanis nem ment férjhez. Az elmúlt évszázadok alatt az Árpád- ház adta hazánknak a legtöbb szentet, a róluk készült ábrázolások hazánkban és külföldön egyaránt megtalálhatóak. Szentséges életével Szent Margit példát mutat a mai magyar családok számára, hangsúlyozta a főpásztor.

A szentmisére Szent Margit ereklyéjét ünnepélyesen kihelyezték tiszteletadásra.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »