A káptalantóti iskola tanulói Káptalantótiból, Gyulakesziből, Kisapátiból, Badacsonytomajról és zömmel Nemesgulácsról jöttek.
Korábban a tanítási időn kívül is volt itt élet. Ifjúsági kemping működött (5 km-re a Balaton, volt rá igény). Éveken keresztül népzenei tábort szerveztek a Méta együttes vezetésével. Hosszú éveken keresztül a Balaton-felvidéki vándortábor egyik állomása volt itt.
1993. szeptember elsejével a katolikus egyház, a veszprémi Érsekség átvette az iskolát, tanáraikkal együtt. Tartalmas és színvonalas oktató-nevelő munka folyt az egyházi iskolában közel 11 évig. A gyereklétszám fokozatosan csökkent, ezért 2004-ben bevitte az Érsekség a gyerekeket, tanárokat Tapolcára. Azóta üresen áll az iskola.
Néhány évig volt nyári táboroztatás. Az utóbbi években azonban mindent megszűnt. Szép környezet, közel a Balaton, lehetne erdei iskolát létesíteni, ehhez is minden adott, nem hagyhattuk, hogy ez az értékes ingatlan az enyészeté legyen, ezért úgy döntöttünk hasznosítjuk. Szeretnénk itt táboroztatni katolikus iskoláink gyerekeit.
Jelenleg funkció nélkül üresen álló ingatlan átalakításával és felújításával kialakításra kerül a Szent György Ifjúsági Tábor, melyet a Szeminárium alapítvány vezet.
Az Alapítvány az összes keletkező turisztikai bevételét visszaforgatja a tábor működtetésére. Az érsekség és az Alapítvány is kiemelt feladatának tekinti az ifjúság nevelését, részükre programok szervezését, így fontos és szükséges egy mai kor követelményeit és turisztikai igényeit figyelembe vevő tábor kialakítása, kapcsolódó szolgáltatásokkal, részleges akadálymentesítéssel és egész éves vendégfogadás feltételeinek megteremtésével.
Az épületben 15 fő, sátorban 20 fő egyidejű fogadására alkalmas szálláshely kerül kialakításra új bútorokkal, mely 3 háló- 1 db akadálymentesített- mellett étkező- konyhával, közösségi helyiséggel, portával, zuhanyzókkal, mosdókkal várja a gyerekeket, turistákat. A meleg vizet napkollektorok és puffer tartály fogja biztosítani így óvjuk a környezetet és racionalizáljuk az energiafelhasználást.
A teljes körű felújítás mellett kapcsolódó szolgáltatások bevetése is megtörténik: túravezetések, kirándulások, kerékpárkölcsönzés, barlangtúra és bemutató, baranta foglalkozások stb.
A szolgáltatások egy része saját megvalósításban, más része pedig együttműködési megállapodások alapján történik.
A „Szent György Ifjúsági Tábor” megvalósításához pályázatot nyújtottunk be 2014 év januárjában 104/2013 (XI.14) VM rendelet alapján turisztikai tevékenység ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatások jogcímre, melyre megkaptuk ez évben a támogató határozatot, bruttó 30.040.948 Ft támogatási összegre.
Az elképzelésünk még 2015 évben meg is valósul, megkezdődött a munka melynek befejezésének határideje: 2015. május 31.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »