A csend jelentéséről és a Jóistennel együtt, csendben töltött idő fontosságáról beszélt Márfi Gyula érsek a Szent Mihály-bazilikában az Úr Jézus Krisztus születésének megünneplésére összegyűlt híveknek a karácsonyi éjféli misén.
– A túlzásba vitt hang- és fényeffektusok felszínessé, üressé, mondanivaló nélkülivé teszik az embert – emelte ki az éjféli szentmisén tartott szentbeszédében a főpásztor, aki elmondta, az embernek igénye van a megnyugvásra, elcsendesedésre. Elegendő csak a Nyugat-Európában már évtizedekkel ezelőtt oly népszerűvé vált keleti elmélkedési módszerekre, a hosszú koncentrálást igénylő, külvilágot kizáró zenre és a jógára, vagy az Apostol együttes Okosabban kéne élni című slágerére gondolni, melynek dalszövege is a folyamatos rohanásból való kilépésre, megpihenésre, a körülöttünk lévő környezet, az élet megfigyelésére hív. – A karácsony is ezt kívánja tőlünk, hogy tudjunk egy kicsit csendben maradni. Az egyik karácsonyi mise bevezetőéneke így hangzik: „Mialatt mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietős útja közepén tartott, mindenható igéd, Urunk, királyi trónjáról eljött közénk.” A szombati napot záró esti zsolozsmában pedig ezt imádkozzuk: „Bár haragusztok, többé ne vétkezzetek! Szálljatok magatokba szívből, nyugovóra térve teremtsetek csendet.” Erről szól az egyik jól ismert, német eredetű karácsonyi énekünk is: „Csendes éj, szentséges éj, alszik már minden lény.” A Bibliában is gyakran találunk utalást arra, hogy mennyire fontos a csend – emelte ki az érsek atya, aki egyik példaként Illés próféta történetét idézte fel. A próféta feldúlt állapotban kereste az Istent, ezért bevonul egy barlangba. Szélvihar, földrengés jött, majd egy tűzvihar vonult el a barlang előtt, de Illés egyikben sem találta a Teremtőt, végül enyhe szellő érkezett, és a próféta ebben a szellőben találkozott az Istennel.
– Jézus fogantatása és születése, melyet most ünneplünk, a harminc názáreti éve, negyvennapos böjtje, sőt, a halálból való feltámadása is zajmentesen történik. Jézus születése nem volt világszenzáció, Márián és Józsefen, az egyszerű pásztorokon és bölcseken kívül nem is vette tudomásul senki – hangsúlyozta a főpásztor, aki arra is rámutatott, hogy Jézus szerette a csendet nyilvános működése során is, csodáit is csendben, ünneplés nélkül végezte, ahogy az érsek atya fogalmazott: „nem csinált csodát a csodából”. Maga a természet is arra tanít minket, hogy értékelnünk kell a csendet, a vetés növekedését, a gabonatáblák, a gyümölcsök beérését, virágok nyílását, ám fontos az egyensúly, hiszen tudjuk, hogy Pünkösd ünnepén a Szentlélek is lángnyelvek és szélzúgás kíséretében jött el. Időnként ezek is fontosak, különösen megtérés idején, de a látványos liturgiáknak, akár a fesztiválmiséknek, hangos rendezvényeknek összhangban kell lenniük a csendes imádságokkal, az elmélkedésekkel, a feltűnésmentes kötelességteljesítéssel, a szeretet gyakorlásával, a panaszmentes kereszthordozással, a sivatagban való csendes helytállással, hívta fel a hívők figyelmét Márfi Gyula.– „Van olyan szó, mely többet ér, hosszúra nyújtott könyveknél, / Egyszerű, neked szól, talán a kérdésedre is válaszol. / Van olyan kéz, mely nem pihen, mégsem szorítják meg sosem, / Egyszerű, dolgozik, érted él és némán távozik.” – idézte Soltész Rezső egyik dalát az érsek atya, hozzátéve, nagyra értékeli azokat, akik csendben állnak helyt a maguk hivatásában. Erre kell figyelnünk Isten-kapcsolatunkban is. – Tudnunk kell egyszerűen, természetesen, feltűnésmentesen élni át Isten közelségét, élni Isten nagykorú fiainak életét, a magasságbeli gyermekévé lenni, a templomban, a családban, az iskolában, a munkahelyen, a sportpályán, a közlekedésben és mindenütt. A bennünk lakó Istennek így kell létrehozni egy olyan isteni miliőt, egy másvilági atmoszférát, amely csendben megérintheti azoknak a lelkét is, akik ma még távol járnak az úrtól.
Az érsek szentbeszéde zárásaként egy számára kedves éneket idézett, melyet édesanyjáék gyakran énekeltek:
„Templom csöndes mélyén, oltár-rejteken,
Hófehéren Jézus titkon ott pihen.
Körülötte éj van, egyedül virraszt:
Mint az égi harmat, hull a szent malaszt.
Látja dúsak házát, kunyhóban szegényt,
Szétsugároz vigaszt, enyhülést, reményt.
Tekintete balzsam, ha a szív sebes:
A magános éjben szíveket keres.
Látja aki árva, aki elhagyott,
Börtönében látja a szegény rabot.
S ha a fáradt ember kínban elmerül:
Azt susogja néki: Nem vagy egyedül!”
A szentmisét a főpásztor kispapjai asszisztenciájával mutatta be. Vele együtt koncelebrált Varga István, a szeminárium rektora, Csernai Balázs segédprefektus és Takáts István érseki kancellár.
