Séra Erzsébet kunszentmártoni festő-rajztanár alkotásaiból nyílt reprezentatív kiállítás Színek-hangulatok-álmok címmel szeptember 1-jén a Tihanyi Bencés Apátság Rege kávézójában.

A művészet titok, a művészet csoda. Az ember sokkal több, mint értelmes lény, érzelmi lény is, aki képes érzelmeit közvetítetni a világnak mások gazdagítására. Erről vallanak a falakon látható értékes alkotások – mondta Korzenszky Richárd perjel bevetőben, köszöntve a művésznőt és a népes vendégsereget.

A tárlatot Gőgh Edit pszichiáter nyitotta meg, aki elmondta: negyedszázados barátság fűzi a művésznőhöz, s nagyra értékeli tisztaságát, egyszerűségét, azt, hogy sosem rejtőzik el álarcok mögé, kitárja benső világát alkotásain.

Majd a kiállító munkásságából kiemelte: Séra Erzsébet Kunszentmárton köztiszteletben álló rajz- és magyar szakos középiskolai tanára, az ottani kármelita rendház orgonista-kántora, aki az ELTE énekkarban is rendszeresen énekel. E mellett alkotó és teremtő művész, az ecset mesteri kezelésén túl a tűzzománc készítés művészetét is ismeri. A festés technikájára keresztapja, Séra István jogász tanította még gyermekként. Alkotásai sűrűn láthatók hazai tárlatokon, de volt kiállítása Lengyelországban, Németországban is. Képei bevételével pedig – mint majd ezúttal is teszi – rendszeresen a rászorulókat segíti – fűzte hozzá Gőgh Edit.

A művésznő alkotásai középpontjában a nap, a fény, a természet szépségei állanak, és transzcendens élményeiről, a teremtett világról vall az alföldi ember belülről fakadó természetességével. A szárnyalni akarás, szárnyalni tudás vágya tölti el, mindig fölfelé néz és fölfelé lát. Képeivel mintegy vallomást tesz hitéről. Szakrális témájú, ikonszerű tűzzománc alkotásain tömörített, allegorikus formában üzen a ma emberének. Séra Erzsébet felfelé tekintő ember, aki bízik abban (Weöres Sándor szavaival), hogy: „A felső fénybe ér a lenti fény…”

A megnyitón közreműködött az ELTE Bartók Béla Énekkarának kamaraegyüttese madrigálokkal, népzenei feldolgozásokkal.

Magyar Kurír/Toldi Éva

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »