Mozart-esttel kezdődött a Filharmónia Magyarország koncertsorozata az érseki palotában. A Palota Koncertek első estjén a Harmónia Vonósötös tolmácsolásában csendültek fel a dallamok Kuti Ágnes – szoprán és Bognár Szabolcs – bariton közreműködésével.

Dr. Udvardy György érsek megnyitó gondolataiban úgy fogalmazott, hogy önmagunk  megismeréséhez szükségünk van az idő, a tér és kapcsolataink viszonylatához. Milyen korú vagyok, mikor élek, milyen térben történik velem az esemény. Az érseki palota díszterme engedi számunkra értelmezni a koncert élményét, értelmezi mindazt ami, a lelkünkben megrezdül, valamint az itt létrejövő kapcsolatok is számítanak.

Szamosi Szabolcs a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója örömének adott hangot, hogy az érseki palota dísztermébe szervezhették meg a koncert sorozatot, és nagy örömmel tapasztalta, hogy teljesen megtelt a terem és még a pótszékek is foglaltak lettek. Szamosi Szabolcs elmondta, az ország talán legszebb fekvésű főpapi székhelye Veszprém, így különösen nagy öröm ide elhozni a kultúra egyik új szelét.

Szeretettel várjuk a következő alkalomra, amely augusztus 7-én 19 órakor kezdődik; Ilyen a Jazz címmel. Jegyek a Hangvillában, vagy ide kattintva vásárolhatók.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »