A Szent Mihály-főszékesegyházban nagycsütörtökön tartott krizmaszentelő misével kezdte meg Márfi Gyula érsek a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap szertartásait.

A főegyházmegye papsága és a hívek a Szent Mihály-főszékesegyházban gyűltek össze a közös ünneplésre nagycsütörtök délelőtt.

A főpásztor szentbeszédében előrevetítette, hogy tanúvallomás jelleggel szeretne mesélni a jelenlévő atyáknak hivatásáról, tanúságot téve Isten jóságáról.

– A Jóisten az, aki, mint tudjuk, felemeli a kicsinyeket, a gyengéket és megszelidíti az erőseket. Felemeli a semminek látszókat, hogy megsemmisítse a valaminek látszanak – fogalmazott az érsek atya, aki közel ötvenkét éve tartó szolgálata alatt megtapasztalt számos örömét, a papi élet szépségeivel kapcsolatos élményeit, megerősítő tapasztalatait osztotta meg a megjelent atyákkal és hívekkel.

Az érsek atya elmondása szerint már gyermekkora óta foglalkoztatta Isten jelenléte, melyet egyebek mellett a teremtett világban, annak szépségeiben újra és újra felfedezett, így képes volt egészen fiatalon felismerni Istent mint a teremtett világ mögött, felett álló rendezőt, törvényhozót, művészt.

– Ez valamennyire megnyugtatott, bár kétségeim később is voltak. Utólag azonban úgy látom, hogy ezek a sötét órák és ezek a kétségek is jók voltak valamire; hogy az ember gondolkozzék, és eljusson a kételyből egyfajta bizonyosságba, meg tudjon fogalmazni néhány értelmes mondatot, amelyeket aztán ateistáknak, hitükben kételkedőknek is el tud mondani. Nem kell, hogy haragudjunk azokra, akik nem hisznek, de merjük megvallani a hitünket – hangsúlyozta a főpásztor.

Az ünnepi szentmisén Márfi Gyula érsek megszentelte a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmálás szentségének kiszolgáltatásakor használt krizmát. Krisztus az utolsó vacsorán alapította meg az Oltáriszentséget és az egyházi rendet, ezért az olajszentelési mise keretében a papok közösen újították meg a szentelésükkor tett ígéreteket.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »