Márfi Gyula érsek május 25-én, szombaton délelőtt Várpalotán, a Nagyboldogasszony plébániatemplomban mutatott be szentmisét Mail József gazdasági helynökkel, Fodor Balázs plébánossal, Merva Péter káplánnal és Megyesi Ferenc pápai káplánnal.

A szentmise keretében került sor a nemrégiben megújult tetőszerkezet megáldására is, mely az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Veszprémi Főegyházmegye támogatásának köszönhetően készülhetett el. Fodor Balázs plébános a szentmise kezdetén köszönetét fejezte ki a támogatásért, és a kivitelezésért az abban résztvevőknek. Elmondta, hogy a templom tetőszerkezetének felújítása már a II. világháború óta váratott magára, mely akkori sérülése miatt mostanra olyan állapotba került, hogy nem lehetett tovább halogatni a felújítást.

A szentmise keretében a főpásztor 35 fiatalt részesített a bérmálás szentségében. Szentbeszédében a másnapi európai parlamenti választásokra utalva elmondta, hogy mennyire fontos, hogy Európát megőrizzük kereszténynek.

A szentmise végén Márfi Gyula érsek megáldotta a pályázati támogatásból elkészített ruhákat is, melyet a gyermekkórus tagjai viselnek majd.

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »