Máriával Máriához

2013.09.27., Hírek rovat

Szeptember 21-22-én Czár Péter plébános atya vezetésével közel ötven jásdi zarándokolt el Gyöngyösre a hordozható Mária szobrok éves találkozójára.

Szombaton harangszó után indultunk. A Rózsafüzért imádkoztuk, énekeltünk Kati néni lelkes vezetésével. Jó hangulatban, kicsit izgulva vártuk az érkezést. Kázmér OFM plébános atya mosolyogva, kedvesen fogadott minket. Elfoglaltuk szállásunkat, majd népviseletbe öltözve mentünk a szentmisére. Nagyon szép és megható volt a sok Mária szobor és különböző népviseletbe öltözött fiatal és felnőtt férfi és nő. Szentmise után szabad foglalkozás, egyéni ima, Szentségimádás, gyónási lehetőség. Éjfélkor szentmise volt a kegyszobornál az elhunytakért, melyet József OFM atya tartott plébános atyánkkal együtt. Vasárnap fél kilenctől volt a közel 8o Máriás csoport bemutatkozása és Mária köszöntése, mely nagyon érdekes és megható volt. Az ünnepi szentmisét P. Erik OFM atya tartotta Erdélyországból,      . Szentmise után körmenet volt, mely szintén felejthetetlen élményt adott főleg azoknak a zarándokoknak, akik először vettek részt ilyen nagy, népes (közel 8 ezer hívő) országos zarándoklaton, találkozón. Körmenet után áldással indultunk haza. Kicsit fáradtan, de annál nagyobb lelki élménnyel indultunk haza. Köszönjük Péter atyának, hogy ilyen szép lelki élményben lehetett részünk.

Zarándok

[simpleviewer gallery_id=”370″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »