A veszprémi Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskolában november 19-én, Árpádházi Szent Erzsébet ünnepén a fenntartó Veszprémi Főegyházmegye vezetőjével, Márfi Gyula érsekkel és Mail József gazdasági helynökkel ünnepelték meg az iskola nevelői és diákjai az iskolaépület megújulását. Az ünnepségen jelen volt az iskola korábbi lelki igazgatója, Takáts István érseki kancellár, aki az Érsekség részéről felügyelte az építkezés folyamatát, valamint szintén a közösséggel ünnepelt Porga Gyula, Veszprém város polgármestere, Némedi Lajos alpolgármester, a tervezők, a kivitelezők képviselői, valamint a testvérintézmények vezetői.

A több mint egy évig tartó és mintegy félmilliárd forintos állami támogatással megvalósult felújítást követő ünnepségen Szabó László Miklós igazgató köszöntőjében elmondta, hogy ekkora mértékű fejlesztés évtizedek óta nem történt az intézményben. A beruházás során tizenkét tanterem újult meg. Teljesen felújították az iskola homlokzatát, kicserélték a nyílászárókat, valamint új vizesblokkokat is kialakítottak. A több épületrészből álló intézményben több helyen bővítették a folyosókat, valamint új összekötőfolyósok készültek, új liftet szereltek be, amelynek révén szinte teljesen akadálymentesen bejárható az intézmény. A felújítás befejezése után egy európai uniós pályázat keretében egy új előadótermet is kialakítottak. Az igazgató hozzátette, hogy az átalakulás még nem teljes. Elkészültek az iskolaudvar rendezésének és a tetőtér beépítésének tervei is.

Az iskola vezetője megköszönte a tanárok és diákok türelmét, akik porban és zajban teljesítették az előző tanévet. Büszkén mondta el, hogy a megterhelő körülmények az eredményeken nem látszottak, hiszen az iskola történetének legjobb tanulmányi átlagát (4,16) érték el.

Az igazgató beszéde után Márfi Gyula érsektől és Mail József gazdasági helynöktől rendhagyó módon a Szent Gellért-díj ezüst fokozatát vehette át Kálmán Róbert műszaki vezető, aki 11 éve dolgozik karbantartóként az iskolában, és a felújítás ideje alatt önkéntes munkájával is sokat tett az intézményért.

Márfi Gyula érsek az épület megáldása előtt köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy elérkezett ez a nap. Különösen kedves és fontos számára a Főegyházmegye legnagyobb iskolája, tanítási időben hetente többször is az iskola kápolnájában mutat be hétköznap reggel szentmisét a diákoknak.

A főpásztor elmondta, hogy személyesen a miniszterelnöknek írt levélben kért segítséget az egyházi épületek – különösen az iskolák – rendbetételére, azért is, mert közelgő nyugalomba vonulása kapcsán is fontosnak tartja, hogy utódja egy infrastrukturálisan és szellemileg is jó állapotban lévő egyházmegyét vehessen át.

Az ünnepségen közreműködött az iskola énekkara, valamint néptáncosainak műsora is emelte az ünnepség fényét.

 

IMG_7727
IMG_7731
IMG_7739
IMG_7744
IMG_7748
IMG_7750
IMG_7756
IMG_7765
IMG_7773
IMG_7774
IMG_7782
IMG_7783
IMG_7786
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »