Dr. Heidl György a Pécsi Tudományegyetem Filozófia és Művészetelméleti Intézetének tanára, tanszékvezető egyetemi docens, a Pécsi Egyházmegye tudományos, kulturális és kommunikációs igazgatója tartott előadást Lelki alakformálás – „Személyiségfejlesztés” a korai egyházban címmel.
Az ókeresztény irodalomnak, az egyházatyák munkásságának hazai megismertetésében elévülhetetlen érdemei vannak a Kairosz Kiadónak, személy szerint Bedő Györgynek, a kiadó igazgatójának.
Az elmúlt héten a Catena-sorozatban megjelent, és hamarosan a boltokba kerül Szent Ágoston tizenhat beavató beszéde magyarázatokkal és a homíliákkal nagyjából egykorú ókeresztény művészeti alkotásokat bemutató képekkel, amelyek segítik a beszédek értelmezését.
A “beavató beszéd” azt jelenti, hogy az ókeresztény egyházban – a korabeli filozófiai iskolák módszereihez sokban hasonlító módon – a szóbeli tanítás felkészítette a hallgatókat egyfajta benső átalakulásra, konverzióra, rituálisan pedig a keresztségre és az eucharisztia vételére.
A könyv nem egyszerűen fordításkötet. Bár teljes egészében tartalmazza tizenhat olyan beszéd latin eredetiből készült fordítását, amelyeket Szent Ágoston a beavatás folyamatának legfontosabb állomásain mondott el, a szövegeket igyekeztem közérthető magyarázatokkal bevezetni. E magyarázatok célja az ágostoni gondolatok aktualizálása, az ókeresztény beavatás logikájának, természetének bemutatása volt azzal a szándékkal, amelyet a II. Vatikáni Zsinat is megfogalmazott, amikor a felnőttek katekézisének megújítását szorgalmazta az ókeresztény egyház tapasztalatának figyelembe vételével.
A bevezetőt minden esetben rövid, filológiai összefoglaló zárja, amely tipográfiailag is világosan elkülönül, majd következik az a bibliai idézet, amelyet a lektor egykoron felolvasott, és amelyhez Ágoston beszéde kapcsolódott.
A könyv egy olyan felismerésből született meg, amelyet Pierre Hadot munkássága inspirált. Hadot több tanulmányában bemutatta, hogy a jelentős későantik filozófiai iskolák (sztoikus, peripatetikus, epikureus, platonikus) elsődleges célja a helyes életmód kialakítása, a boldog élet megvalósítása volt, és ennek érdekében kidolgozták a személyiség-fejlesztés módszereit és gyakorlatát. Hadot felfigyelt arra is, hogy a korai keresztény egyházban szintén megjelent egy ehhez hasonló, terapeutikus, aszketikus irányzat a korai szerzetesi mozgalmakban, valamint olyan jelentős keresztény filozófusok tevékenységében, mint amilyen Órigenész vagy Evagriosz Pontikosz volt. Hadot figyelmét azonban, úgy tűnik, elkerülték az ókeresztény egyház beavató technikái, azok a katekézisek és aszketikus gyakorlatok, amelyekben pedig határozottan felismerhetők a korabeli filozófiai iskolák módszerei, és amelyek célkitűzéseikben is erős rokonságot mutatnak az iskolák céljaival. A katolikus és ortodox egyházban ez az antik gyakorlat mindmáig jelen van, de a jelentősége időnként elhalványult. Márpedig, ha a kereszténységet saját hagyományával összhangban “Krisztus valódi filozófiájának” (vera philosophia Christi) tartjuk, akkor szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a keresztény egyház az egyetlen későantik filozófiai iskola, amely kétezer éve megszakítás nélkül létezik.
