A rendezvényen húsz rászoruló gyermek kapott ötezer forint értékű vásárlási utalványt, írószert, tollat és tartós élelmiszerekből álló csomagot. Bebesi Józsefné, az intézmény igazgatója köszönetet mondott a karitásznak a rendszeres támogatásért, kérte Szijártó Lászlót, a Veszprém Főegyházmegyei Karitász igazgatóját, kísérje figyelemmel a mostani tanévben is a működésüket. Szerenka Miklós általános érseki helynök azt kívánta a diákoknak, hogy leljenek örömet társaikban, tanítóikban, majd tanév végén a jó eredményekben is. Nagy József főesperes, sümegi plébános kijelentette, a hittan nem egy tantárgy, nem valamit tanulunk, hanem valakit megismerünk.  A keresztény ember életfelfogása más, ők törődnek egymással, nem csak szavakban, tettekben is. Kívánta a diákoknak, hogy a tanév során növekedjenek tudásban, jó tettekben, szeretetben. Végh László, Sümeg polgármestere hozzátette, Isten nélkül nincs szeretet sem a családban, sem az iskolában. A kapott ajándékokat használják olyan szeretettel, amilyennel kapják. Mindenki nyújtsa a képességei szerinti legjobb teljesítményt a tanévben. Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a karitász és az önkormányzat jó együttműködését emelte ki. Szijártó László köszöntőjében elmondta, a kormány sokat segít a családoknak, és amelyeknél szükséges, a karitász is nyújt támogatást. A Legyen öröm az iskolakezdés akcióban országosan 30 millió forint értékben, Veszprém megyében egymillió 50 ezer forint értékben osztottak ki utalványt, a főegyházmegyei karitász alapítványa több mint kétmillió forint támogatást nyújtott. A segítség a szülők terhein enyhít, a gyerekeknek pedig örömet okoz, így talán könnyebben megy a tanulás, a nemzeti és keresztény hagyományaink elsajátítása.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »