Korona Nemesgulácson

2014.10.21., Hírek rovat

A Tapolcai Esperesi Kerület 2014. október 13-án, hétfőn Nemesgulácson tartotta ez évi őszi kerületi gyűlését, koronáját. A megbeszélés tárgya: Az „Egységes Katolikus Anyakönyvezési Szabályzat” legfontosabb pontjainak ismertetése az érvényes előírások szerint (Szent István Társulat, Budapest, 1988.) felmerülő kérdések, javaslatok.

Az előadó: Cséry Gergő nemesgulácsi plébános úr volt. Ő a témát alaposan és kimerítően feldolgozta.

Az értekezlet délelőtt 9 órakor dr. Márfi Gyula veszprémi érsek úr vezetésével, közös szentmisével kezdődött. A főpásztor beszédében jelentős teret szentelt  a család értékének, amelyről ugyanebben az időpontban, Rómában, a rendkívüli szinódus tizenkettedik általános munkaülésén Ferenc pápa jelenlétében tanácskoztak.

A szentségek kiszolgáltatásának kiváltságos helye a templom. Az itt végzett szent cselekményeket anyakönyvezni kell. Nemesgulácson a Páduai Szent Antal plébániatemplom felújítását most végzik. Művészien restaurálták már a főoltárképet. Páduai Szent Antal Jézusba, az Isten Fiába vetett hitének egy bensőséges pillanatát ábrázolja vonzó erővel. A templom kertjében Mindszenty József bíboros domborműve emlékeztet a plébánia alapítására, amely 1944. novemberében történt, de a bíboros sok szenvedésére, fehér vértanúságára is. A templomot temető veszi körül. Itt nyugszik Nemesgulács 1982-ben elhunyt lelkipásztora, Kovács Béla esperes plébános. A szentmise végén mindnyájan sírjához vonultunk, és lelke üdvéért imádkoztunk.

                                                                                         Bécsi László lesencetomaji plébános

[simpleviewer gallery_id=”665″]

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »