Vasáros Józseftől, a veszprémi Szent László-templom plébánosától származik a nagybecsű ajándék, amely templomuk  régi – már használaton kívüli – oltára volt. A szertartás elején, mivel azon az atya nem tudott jelen lenni, felolvasták hívekhez írott levelét, melyben megemlékezett közösségük egyik közelmúltban megboldogult tagjának (Kővári Teréz néninek) sokat áhított, sokszor felvetett kéréséről, vágyáról, hogy az oltár a Rab Mária-kegyhelyre kerülhessen.

A szokatlan nevű kegyhely elnevezését egy rabnőről nyerte, akinek itt végzett buzgó imádságai nyomán zarándokhely kezdett kialakulni az erdei forrás mellett a múlt század elején. A rendszeres misék a közelmúltban, 2009-től kezdődtek a megszépült, hívek áldozatos munkájával rendbe hozott, felvirágozott kegyhelyen. Az oltárt Kővári Teréz emlékére ajánlotta fel a Szent László egyházközség.

Szentbeszédében Szerenka Miklós helynök – Szent Lőrinc vértanú emléknapja kapcsán – „az Egyház kincseiről”: a szegényekről, elesettekről, a betegségek s az emberi gyarlóságok miatt szenvedők helyzetéről szólott, akik megszabadulásra vágynak testi-lelki rabságukból. Szent Lőrinc vértanú és Szűz Mária, a vértanúk királynéja az emberi történelem során a mennyek magasából segítette, pártfogolta mindig az elesetteket, a testi-lelki rabságban szenvedőket. A Rab Mária-forrás keletkezése, zarándokhellyé válása is ezt példázza – mutatott rá a plébános. Bár fölöttünk is gyakran átmosolyog a világ, ahogy a bíró is gúnyolódásnak vette, mikor Lőrinc eléje vitte a szegényeket, betegeket, hogy ők „az Egyház kincsei”, mi mégis tudjuk és hisszük, Szent Lőrinchez fordulhatunk imáinkkal, s a Szűzanya palástja alá bújhatunk védelemért mindenkor, hogy a világ támadásait elviseljük.

Mire hivatkozhatunk? – vetette fel a kérdést Szerenka Miklós. Az imádságunkra, áldozatainkra és arra a jóságra, amit a szegényekkel szemben vállalunk életünk során – szólt a válasz. Majd a folyamatos esőben megtartott zarándokmise végén azért imádkozott, hogy a hosszú kánikula, a szárazság, a hőség gyötrelmei után az esőben is vállalt zarándokmise áldozata találjon utat minden zarándok életében, hogy a Szűzanya elé hozott kéréseik meghallgatásra találjanak Szent Anyánk közbenjárásával a Jóistennél és bőséges áldást hozzanak valamennyiük életében.

A szentmisét Szerenka Miklós helynök Halmágyi Zoltán hajmáskéri plébánossal koncelebrálva mutatta be.

Toldi Éva/Magyar Kurír

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »