A plébánia megalapításának századik évfordulóján ünnepi szentmisét mutatott be Márfi Gyula érsek a balatonfüredi Krisztus Király plébániatemplomban vasárnap délelőtt. Az örömteli alkalomhoz kapcsolódva az érsek megáldotta a templom felújított Szent Imre-kápolnáját, valamint annak oltárát és tabernákulumát, továbbá Gyűrű Géza volt érseki helytartó atya nemrég elkészült síremlékét. A prédikációban Szent Márton püspökről, a felebaráti szeretet szentjéről is szó esett, akinek az egyház ugyancsak november 11-én ünnepli az emléknapját.
A szentmisét a főpásztor Dasek Viktor plébánossal, Nagy Károly esperessel, Szabó Ervin nagyváradi plébánossal és Németh József kisegítő lelkipásztorral mutatta be.
A vasárnapi evangéliumban elhangzott, a szegény asszony két fillérjéről szóló tanításhoz (Mk 12, 41–44) kapcsolódva Márfi Gyula érsek szentbeszédében elmondta, hogy hasonló helyzetben volt a sareptai özvegyasszony is, aki a nyomor mélyén is megőrizte segítőkészségét.
– Időt vesztegetett a szintén földönfutónak látszó Illés prófétára, vizet adott neki, ami a nagy szárazság idején már önmagában is nagy áldozat, és enni adott az idegennek utolsó falat ételéből, még a csoda előtt, akkor, amikor még nem tudhatta, hogy kap-e majd érte viszonzásul valamit – vont párhuzamot a történetek között az érsek atya. – A jeruzsálemi szegény asszonyról maga az Úr Jézus mondja: bizony mondom néktek, többet dobott be, mint a többiek, mert azok a feleslegükből dobtak be, ő pedig mindazt, ami szegénységéből telt. De maga az Úr Jézus is ilyen adakozó volt: róla olvassuk, hogy mikor elérkezett az idők teljessége, egyszer és mindenkorra megjelent, hogy önmagát feláldozza, eltörölve a bűnt. Elhagyta a Mennyország gazdagságát, felcserélte a betlehemi barlang szegénységével. Ugyan Jézusnak ácsmesterként, iparosként még meglehetősen jó egzisztenciája volt, ám mikor elhagyta Názáretet, akkor áldozatot hozott anyagilag is, vállalva a szegénységet, nincstelenséget, és azt, hogy adományokból éljen. „Szegénnyé lett értünk, noha gazdag volt”, mondja Szent Pál – idézte Márfi Gyula érsek az apostolt. – Nekünk is meg kell tanulnunk az adakozás lelkületét. Mindig késznek kell lennünk rá, hogy adjunk, hogy valamit feláldozzunk abból, amit Istentől kaptunk. Ne feledjük el, hogy minden, még az is, amit saját két kezünk munkájával kerestünk meg, magasabb értelemben az Isten ajándéka, hiszen az erőt, a munkavégző képességet ugyancsak tőle kaptuk. Áldozatkésznek kell lennünk. Késznek kell lennünk arra is, ha az élet úgy kívánja, hogy mindent odaadjunk, mint a sareptai özvegy, a jeruzsálemi szegény asszony, vagy maga az Úr Jézus Krisztus – emelte ki az érsek, aki Assisi Szent Ferencnek egy rendkívül szép gondolatával zárta a prédikációját: amihez görcsösen ragaszkodunk, azt mind itthagyjuk a Földön, de amit másoknak odaadtunk, az elkísér minket a Mennyei Atya ítélőszéke elé, a Mennyországba.
Márfi Gyula szentbeszéde második részében a november 11-én ünnepelt, a koldus megsegítésére, adakozásra kész Szent Mártonról elmondta, nemcsak mint főpap és csodatevő áll előttünk, hanem mint a jótékonyság szentje. – A keresztségre még csupán készülve, katekumenként a franciaországi Amiens városánál találkozott egy didergő koldussal. Márton ekkor köpenyét kettévágta, s annak felét ráterítette a nincstelenre. Éjjel álmot látott, melyben az Úr Jézus Krisztus jelent meg, vállán a fél köpennyel, melyet ő megosztott a koldussal. „Márton, aki még csak katekumen, ő terítette rám ezt a köpenyt”, szólt ekkor Jézus a körülötte álló angyaloknak, szenteknek. Gondolhatjuk, milyen jelentős mértékben járult hozzá ez a jelenés ahhoz, hogy az ifjú később aztán olyan szentté váljon, aki majdnem ezer éven keresztül a Boldogságos Szűz Mária után a legnépszerűbb szentje volt az egyháznak, s még ma is a legnépszerűbbek közé tartozik.
A százéves plébánia egész várost érintő ünnepén Petrőcz Lászlóné Hanzlik Mária ny. református nyugalmazott lelkipásztor köszöntőjében arra a pillanatra tekintett vissza, mikor a plébánia gyönyörű ablakait első ízben megpillantotta. – Ekkor Gyűrű Géza, a mi kedves szolgatársunk azt mondta, hogy ezek az ablakok nemcsak szépek, hanem világítanak – emlékezett vissza a lelkipásztor, majd az Efezusiaknak írt levélből idézett: Éljetek úgy, mint a világosság fiai. A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség. (Ef 5, 8–9)
Riczinger József ny. evangélikus lelkész az ünnepi alkalomra a Péter apostol levelében lévő (1 Pt 2,5) igeverset ajánlotta a hallgatóság figyelmébe: „Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.” A lelkész arra hívta fel a figyelmet, hogy az élő kövek olykor nehezebben illeszkednek össze egy lelki házzá, mint a holt kövek, pedig csodálatos lelki házzá tudunk összeilleszkedni, ha szívünket, életünket átadjuk az Úrnak. – Ezért int az apostol mindnyájunkat, a felszólítás azonban nem csupán a lelkészeknek és a papságnak szól, hanem az egyetemes papság elve alapján mindenkinek, tudniillik mindenki pap, ott, ahová Isten őt állította: családban, munkahelyen vagy az utcán. Járjunk nyitott szívvel, hogy észrevegyük a szomorkodót, a jó szóra vágyót – mondta el beszédében a lelkész.
A szentmise után a balatonfüredi római katolikus temetőbe vonultak, ahol két éve helyezték örök nyugalomra Gyűrű Géza pápai prelátust, nyugalmazott érseki helynököt, aki számos kinevezése mellett 30 évig volt plébánosa a balatonfüredi a Krisztus Király-plébániatemplomnak. Márfi Gyula érsek Gyűrű Géza nemrég elkészült síremlékét a hívek körében áldotta meg.
