Évzáró hálaadó szentmisére gyűltek össze a Regina Mundi-templomban a veszprémi Árpád-házi Szent Margit Katolikus Óvoda apróságai június 7-én, délután.

Az ovisok szüleik és testvérei kíséretében izgatottan ültek a padokban, de nagyon szépen bekapcsolódtak az énekekbe és az imádságokba.

Dezső atya, az óvoda lelkivezetője az aznapi evangéliumhoz kapcsolódva, Isten és az embertársak szeretetéről beszélt. Isten szeretetében mindig bízhatunk, ő mindig velünk van, és a szeme mindig rajtunk van. Ezért a nyári szünetben sem szabad róla elfeledkezni, cselekedeteinket neki tetszően kell alakítanunk, akkor is, ha a szüleink vagy az óvó nénik éppen nem figyelnek.

Megköszönte az óvoda dolgozóinak az egész éves munkát, és jó pihenést, kegyelmekkel teli szünidőt kívánt mindenkinek.

A szentmise végén Somogyi Eszter intézményvezető köszönte meg Dezső atyának a lelki vezetést és az óvoda minden dolgozójának a lelkiismeretes munkát a nevelési év során, valamint azoknak a szülőknek is külön köszönetet mondott, akik bármilyen módon segítették és támogatták az óvoda munkáját. Felidézte, milyen sokféle tudással gyarapodta és mennyit ügyesedtek a gyermekek a különböző foglalkozások során. Név szerint is elbúcsúzott azoktól a nagy fiúktól és lányoktól, akik szeptemberben már iskolába járnak. Szeretettel várják őket vissza, hogy beszámoljanak új életükről.

Demény Anna

ovis évzáró 2018. 002
ovis évzáró 2018. 003
ovis évzáró 2018. 005
ovis évzáró 2018. 006
ovis évzáró 2018. 011
ovis évzáró 2018. 021
ovis évzáró 2018. 025
ovis évzáró 2018. 028
ovis évzáró 2018. 040
ovis évzáró 2018. 051
ovis évzáró 2018. 052
ovis évzáró 2018. 059
 

Comments are closed.