Keszthelyen a Kis Szent Teréz Bazilikában a korábbi évek hagyományának megfelelően tartották meg 2018. július 22-én Kármelhegyi Boldogasszony ünnepét.

Az ünnep idén kétnaposra nyúlott, az előesti szentmisét Szerenka Miklós helynök úr celebrálta, a mise után a Virtuózok című  tv-műsorból ismert helyi és környékbeli tehetségek adtak koncertet.

Vasárnap az ünnepi szentmisét Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi nyugalmazott püspök atya mutatta be, aki Máriáról, mint Jézusra mutató szentről beszélt homíliájában. Párhuzamot vont a Boldogságos Szűz Mária élettörténete és az Eucharisztikus Kongresszusra való előkészület között.

A szentmisén és az azt követő körmeneten a nemrég a Zalai Értéktárba felvett Kis Szent Teréz Kórus szolgált.

A napot a gyermekek számára ugrálóvár és színes gyermekprogramok tették feledhetetlenné a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésének köszönhetően.

A program befejezéseként egy fiatal testvérpár, a hat és kilenc éves Kádár Viktória és Vivien orgonajátékában és Máriát dicsérő énekében gyönyörködhettek a résztvevők, majd a búcsú a zarándokok megáldásával zárult.

 

Screenshot_2018-07-25 (1) Veszprémi Érsekség – Kezdőlap
Screenshot_2018-07-25 Veszprémi Érsekség – Kezdőlap(6)
Screenshot_2018-07-25 Veszprémi Érsekség – Kezdőlap(5)
Screenshot_2018-07-25 Veszprémi Érsekség – Kezdőlap(4)
Screenshot_2018-07-25 Veszprémi Érsekség – Kezdőlap(3)
Screenshot_2018-07-25 Veszprémi Érsekség – Kezdőlap(2)
Screenshot_2018-07-25 Veszprémi Érsekség – Kezdőlap(1)
Screenshot_2018-07-25 Veszprémi Érsekség – Kezdőlap

Fotó: Kovács Antal

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »