Jubileumi hálaadás

2014.10.24., Hírek rovat

Fennállásának 25. évét ünnepli a veszprémi Magyarok Nagyasszonya Plébánia. – Ennek jegyében telik a 2014. esztendő, mely idáig is eseményekben gazdag volt.  Jubileumi évünket a képviselőtestület megújításával kezdtük, az Úr megáldotta munkánkat. Az új képviselőtestületi tagok csendben, nagy szorgalommal elkezdtek dolgozni. Munkájuk eredménye máris látható: elkészült plébániánk logója, elindult plébániánk honlapja, megjelent plébániánk jubileumi kiadványa (a templom és plébánia történetének ismertetése gazdag képanyaggal), új hangosítást kapott templomunk, hangosítást kapott az altemplom is. – Folyamatosan figyeljük a pályázati lehetőségeket, gondolva templomunk nyílászáróinak cseréjére, és nem kisebb munkára, mint a tető cseréjére.

Felejthetetlen élményt adott a szentföldi zarándoklat, ugyancsak a „belföldi” zarándoklatok: Csehimindszentre, Hercegszántóra. Örülünk elsőáldozóinknak, bérmálkozóinknak, az új elsősöknek, akik hittanosaink lettek. Méltó módon megünnepeltük Úrnapját, hiszen a legnagyobb köztünk élő valóság maga Jézus, a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Minden Őérte van, minden Őérte történik, mindent azért igyekszünk tenni, hogy Hozzá közelebb legyünk, s másokat is Hozzá vezethessünk. Két kis füzet-kiadványunk a szentgyónásról és a szentmiséről a lelki élet elmélyítését kívánja segíteni.

Az ozorai kirándulás és az augusztusi táborozás ugyancsak maradandó élményt adott a résztvevőknek.

Jubileumi hálaadásunk templomunk búcsúünnepén érte el csúcspontját. Erre lelkigyakorlattal készültünk, melyet Dr. Mátrai Benedek váci kanonok úr tartott nagy sikerrel. Az egyes elmélkedések témája volt: – Létünk forrásának titka: az Isten. – Az istenszeretet következményei, a nagybetűs EMBER. – Az igazi önmegvalósítás példája – anyánk és példaképünk a hitben: Mária.

Örömteli látvány volt a gyónásra várók hosszú sora.

            Október 12-én, a délelőtt 10 órai szentmisét Dr. Márfi Gyula érsek úr mutatta be, és mondott szentbeszédet. Plébániánk hálaadása, az elmúlt 25 esztendő mintegy összefoglalása a hála hangján a hívek könyörgésében fejeződött ki, melyet érdemes itt idézni a teljesség kedvéért:

Mennyei Atyánk! Huszonöt évvel ezelőtt életbe hívtad plébániai közösségünket, küldetést bízva ránk, hogy kedves, szép Leányod oltalma alatt összegyűjtve gyermekeidet, Szent Fiad által egy Lélekben menjünk Feléd. Ebben az ünnepi órában hálatelt szívvel mondunk köszönetet a huszonöt esztendő minden pillanatáért.
1. Plébániánk területéért, melyet jó talajjá tettél az evangéliumi magvetéshez, és azt az adott időszak történelmi eseményeivel is segítetted, és kegyelmed bőségével elárasztottad, fogadd hálánkat, Urunk!
2. A passaui egyházmegyéért és sok jó szándékú emberért, akiket nagylelkűségre indítottál, hogy adományaikból kápolnánk-, plébánia házunk-, majd templomunk legyen, ahol Veled és egymással találkozhatunk, fogadd hálánkat, Urunk!
3. A megkereszteltekért-, a hitoktatásban részesültekért-, a megbérmáltakért, akik meggyökereztek Benned, s általuk növekedett és erősödött közösségünk, fogadd hálánkat, Urunk!
4. A szentgyónás alkalmaiért, melyekben megbocsátod bűneinket, szeretetlenségünket, felelőtlen pletykáinkat, melyekkel megsebeztük egymást és közösségünket; és feloldozásod által békességünk lehet Veled és egymással, fogadd hálánkat, Urunk!
5. A szentmiseáldozatért, melyben minden nap jelenvalóvá válik értünk Szent Fiadat adó szereteted, akinek Szent Testével és Vérével táplálsz, és megőrzöl minket az örök életre, fogadd hálánkat, Urunk!
6. Betegeinkért, akiknek nem kell értelmetlenül szenvedniük, mert szenvedéseiket egyesíthetik Szent Fiad szenvedésével, akinek együtt érző-, enyhítő-, gyógyító jóságát kaphatják a Szent Kenet által, fogadd hálánkat, Urunk!
7. Plébániai közösségünkért, melyet kitüntettél papi és szerzetesi hivatásokkal, fogadd hálánkat, Urunk!
8. Családjainkért, akik a házastársi hűségre épülve a Te Szentháromságos szeretetközösségedről tanúságot téve, plébániánk szilárd alapját alkotják, fogadd hálánkat, Urunk!
9. Mindazokért, akik plébániánk közösségéhez tartozva, előttünk jártak a hit jelével, és most a béke álmát alusszák, fogadd hálánkat, Urunk!
Mindenható, Örök Isten, jubileumi hálaadásunkat is fordítsd javunkra, hogy jó elhatározásainkban megerősödve, és plébániai közösségünkben hűségesen megmaradva rajtunk is beteljesedjék Jeremiás prófétád ajkán elhangzott szavad: „reményt és jövőt adok nektek”, a Magyarok Nagyasszonya oltalmában, Mindszenty bíboros közbenjáró imájára, Krisztus, a mi Urunk által.

            Délután templomunk énekkara adott kimagaslóan szép hangversenyt Kondor Kolos karnagy vezetésével. Esterházy Pál Harmonia Caelestis-éből  hangzott el 15 tétel.

            Jubileumi évünk következő eseménye október 25-én lesz, amikor is Mátraverebély- Szentkútra zarándokolunk.

                                                                                              Schall Tamás

                                                                                                   plébános

[simpleviewer gallery_id=”670″]

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »