Jézus Krisztus Testének és Vérének főünnepét, vagyis Úrnapját, a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön tartja minden évben a Katolikus Egyház, Magyarországon azonban az ezt következő vasárnapon ünneplünk. Az ünnepet 1264-ben IV. Orbán pápa terjesztette ki az egész latin Egyházra a hit és a kultusz válaszaként azokra az eretnek tanításokra, amelyek kétségbe vonták Jézus Krisztusnaknak az Eucharisztiában való jelenlétét.

Veszprémben a Szent Mihály Bazilikában dr. Udvardy György érsek mutatta be a szentmisét Nagy Károly c.apát, kanonok plébánossal és Felker Zsolt káplánnal.

A mai vasárnapon különös módon ünnepeljük az Eucharisztiát. Isten életét bennünk, Isten ajándékát, aki életünk, hitünk középpontja. Tökéletesen kifejezi Istenkapcsolatunkat a csöppnyi kis kenyér, ami itt az oltáron átváltozik Krisztus Testévé, a bor pedig Krisztus Vérévé – kezdte szentbeszédét György érsek. Majd a folytatásban arról elmélkedett, hogy az Isten utat mutat nekünk és mindig gondoskodik rólunk, ahogy tette a pusztában vándorló néppel is. Hangsúlyozta, hogy az a kenyér az ígéretet jelentette a vándorló nép számára, azonban megették és meghaltak. Jézus viszont táplálékul adja magát nekünk, ha az Élet kenyerét esszük, örök életet kapunk. A főpásztor kiemelte, hogy szükségünk van hitünk döntésére, hogy vasárnapról vasárnapra eljöjjünk és magunkhoz vegyük Krisztus Testét és Vérét. Hiszen ő erőforrás, az Ígéret földjére vezet bennünket, Isten teljességét és az ember teljességét adja oda.

Homíliája befejezéseként felhívta a figyelmet, hogy engedjük el félelmeinket és rossz szokásainkat és akarjunk Krisztussal, az Élet kenyerével találkozni.

A szentmise után a hagyományoknak megfelelően a Szentháromság téren tartották a körmenetet, az oltárok a Szaléziánum illetve a plébánia kapualjában, az érseki palotánál és a Szentháromság szobornál lettek feldíszítve.

Ettől a vasárnaptól kezdve megszűnt a hívek felmentése a kötelező vasárnapi miselátogatás alól, így a székesegyházban is már a megszokott miserend szerint várják a híveket.

A szentmise és a körmenet visszanézhető az Érsekség YouTube csatornáján:

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »