A főegyházmegye hitoktatói hálaadó szentmisére gyűltek össze a Szent Mihály-bazilikában, amelyet dr. Udvardy György érsek mutatott be június 27-én, szombaton paptestvérei koncelebrálásával.

Udvardy György érsek a szentmise kezdetén a hálát adott az elmúlt esztendő kegyelmeiért, valamint a szolgálat lehetőségéért.

– Amikor az ember hálát ad, akkor pontosan tudja, hogy ki ő. Pontosan tudjuk, hogy Isten ajándékozottjai vagyunk, Isten követségében járunk, s pontosan tudjuk, hogy mindaz, ami történt, az a Jóistennek a kegyelméből történt. Hálát adunk ezért. Hálát adunk azért, hogy napról-napra volt bátorságunk, volt erőnk újrakezdeni, ebben az egyáltalán nem egyszerű tanévben, ami mögöttünk áll – mondta az érsek, majd megköszönte mindenkinek a helytállást, a bátorságot, ezeket a krisztusi készségeket.

Szent László apostol ünnepén a főpásztor homíliájában a napi evangéliumról elmélkedett.

– Tudjuk jól, hogy Jézus korában, az egyes rabbi-iskolák között komoly vita folyt ezzel kapcsolatban: melyik a legfőbb a parancsok közül? Jézus válaszát ismerjük, amikor egyértelművé teszi, nyilvánvalóvá teszi azt, amit egyébként hívő zsidó emberként tudhatott: az Isten-szeretet és az emberszeretet kapcsolatát állítja válaszában a kérdezők elé – kezdte szentbeszédét az érsek. – Szeretni az Istent mindenek fölött, szeretni az embert úgy, mint saját magunkat, Isten miatt. Jézus, bár ebben az összefüggésben kapja a kérdést, s ebben az összefüggésben válaszol, mégsem pusztán ennek az emberi kérdésfölvetésnek, ennek az emberi biztonságtörekvésnek akar választ adni, hanem az Isten titkát tárja föl. Szeretni az Istent, teljes valónkkal, megtartani az Ő parancsait, mert ez nekünk jó, és ebből az isteni felismerésből szeretni önmagunkat, akik vagyunk, saját létünket, adottságainkat, küzdelmeinket. Ezért tudjuk szeretni testvéreinknek az adottságát, küzdelmeit, létét, tulajdonságait úgy, ahogyan ő van. Ez kiemel bennünket egy általános emberi megfontolásból, kiemel bennünket abból a polémikus helyzetből, amiben ezt a kérdést fölteszik, s az Istenre, az Atyára és az emberre, mint teremtményre  irányítja a figyelmünket.

– Hányszor hangzik el a kérdés gyerekektől, szülőktől, tantestületben pedagógus kollégáktól: mit kell tenni? Mi a legfőbb? Mi az, amit meg kell tartani? Mi az, amihez ragaszkodni kell? – tette fel a kérdést a főpásztor.

– Mintegy talizmánként, mintegy szerencsemondatként, mintegy biztonságként, amit ha megtartok, ha megtanulom, ha tanítom, akkor majd az ember boldog lesz. Mindig, végérvényesen, lezártan. S mint ahogyan Jézus sem ment bele ebbe a vitába, ezen messze fölül áll, hogy a mi szolgálatunk is ezen emberi megfontolásokat – ugyan figyelembe veszi, ezekre tekintettel van – a kérdéseket fölé emeli Istennek a magasságába – biztatott a főpásztor.

A katekézis ezt szolgálja. A mi emberi életünk kérdéseit segíti megfogalmazni, jól értelmezni, segít jó kérdéseket föltenni egy adott helyzetben, egy adott szituációban, de ezek a kérdések sosem pusztán az embernek a kérdései. S a mi válaszaink sosem pusztán az ember kérdéseire megfogalmazott válasz. Hanem ezt tiszteletben tartja, ezt fölemeli, mindig az Istennek a titkát tárjuk fel a ránk bízottak számára.

Hangsúlyozta, ez történt ebben az elmúlt esztendőben is. Ezeket az emberi kérdéseket lehet órarendnek nevezni, lehet kerettantervnek nevezni, óravázlatnak lehet nevezni, aztán márciustól a digitális világ eszközeinek lehet nevezni. Egy-egy megoldás is érinthette ezt a világot, de a mi szolgálatunk arra irányult, hogy efölött cselekedjünk. Efölött gondolkozzunk, noha felhasználjuk ezeket az emberi kérdéseket, eszközöket, a kultúrának a lehetőségeit. De az Isten örök bölcsességét hirdetjük. Megismerni az Istent gyönyörűség. Megismerni, hogy éltetni akar bennünket, ebből a szeretetből megismerni önmagunkat, és megtanulni a szeretet cselekedeteit testvéreink felé. Ezt tettük.

Emlékeztetett, ezt tesszük minden egyes találkozásban, a katekézis különféle formáiban, akár a személyes kapcsolatban, akár a digitális világ eszközeit fölhasználva. De mindig, ezt az isteni, atyai jóságot hirdetve. S ezért adunk hálát, hogy ezt tehettük. Ezért adunk hálát, hogy az embernek, a gyermekeknek, a szülőknek, pedagógusoknak, a világnak vannak kérdései. Nem mindig tudjuk ezeket teljes egészében befogadni. De olyan kérdések, amelyeket tudunk tisztázni, amelyeket tudunk tovább bontani, amelyeknek a lényegét tudjuk föltárni. Megköszönjük ezt. Megköszönjük, hogy van válaszunk. Ami nem pusztán egy parancs, egy mondat, egy varázsszó, hanem az Istennel való kapcsolat. Aki Atya, Fiú és Szentlélek. S aki éltet bennünket, s aki élni tanít bennünket. Nekünk nincs varázsszavunk. Nincs olyan mondatunk, amelyeket mormolni kellene ahhoz, hogy azok megvalósuljanak. De van kapcsolatunk. Van kapcsolatunk Krisztushoz, s Krisztus által az Atyához. S ez dinamizmus, ez éltet bennünket, ez táplál bennünket, ez lelkesít bennünket, ez megajándékoz a szolgálattal. Ez elvezet bennünket arra a bölcsességre, amiről az olvasmányban hallhattunk. Ez az a bölcsesség, ami fölötte áll az emberi szükségleteknek, emberi kérdéseknek, amely az Isten világába vezet el bennünket. Milyen nagy öröm, hogy ezt szolgálhatjuk. S milyen nagy öröm az, hogy ennek részesei lehetünk – emelte ki a főpásztor.

– Nem statikus módon, hanem az isteni élet dinamizmusában, ahogyan látjuk ezt kibontakozni, látjuk ezt kialakulni, ahogyan látjuk, hogy bölcsességre jut a szülő, a gyermek, a felnőtt. Bölcsességre jutnak azok a testvéreink, akik talán nem a hithez akarnak közelíteni. Csak egyszerűen szeretnének eligazodni a világban. Van módunk tágítani az ő kérdéseiknek a lehetőségét, van módunk ráirányítani a Krisztusban fölismert bölcsességre és cselekvésre az ő figyelmüket. Óriási ajándék ez. Ezt köszönjük, s ennek minden egyes emberi mozzanatát.

A szentmise végén Felker Zsolt hitoktatási referens atya háláját fejezte ki Érsek úr felé, megköszönve a hozzáállását és lelkületét a hitoktatás felé. Majd hangsúlyozta: a mi hálánk és köszönetünk Isten és Érsek atya felé pontosan az, hogy igyekszünk mindent megtenni ebben a szolgálatban. Majd megköszönte a hitoktatóknak és minden segítőjüknek, hogy a krisztusi pedagógiát követik, ami az áldozathozatal – fejezte ki háláját a referens atya.

 

Comments are closed.