Hurrá, tábor!

2017.08.08., Hírek rovat

2017-ben immár 6. alkalommal kerültek megrendezésre a Szaléziánum nyári táborai. Július elejétől egészen augusztus elejéig várták az érdeklődő gyermekeket, akik öt héten keresztül szakképzett pedagógusok segítségével játszva tanulhattak. Többek között megismerhették a múlt kiemelkedő alakjait, köztük Padányi Biró Mártont, a ház egyik építtetőjét vagy az épp száz éve elhunyt Báró Hornig Károly bíboros püspököt, aki előtt a ház aktuális időszaki kiállítása tiszteleg.

A turnusonként öt napos tábor kiváló alkalmat biztosított arra, hogy a csemeték tartalmasan töltsék a nyári szünet egy részét. Több kisgyerek is visszatérő vendége volt a tábornak és mindannyian örömüket lelték a változatos program kínálatban.

A hét szenzációja a nosztalgia fotózás volt, mely során a gyerekek korhű királyi jelmezbe bújhattak és egy pillanatfelvétel erejéig betekintést nyerhettek egy letűnt kor hangulatába. A róluk készült képeket hazavihették magukkal egy általuk kreált díszes képkeretben.

A hét repertoárjából a kézműves foglalkozások sem maradhattak ki; a gyermekek gyöngyöt fűztek, festettek, rajzoltak, számtalan módon fejezhették ki kreativitásukat.

Táborozóink betekintést nyerhettek a Veszprémi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság dolgozóinak munkájába az öt nap során. Két tűzoltó kalauzolásával fedezhették fel a különböző típusú tűzoltó autókat, tanulhattak a tűzvédelemről, sőt a bátrabbak még az ott dolgozók helyébe is léphettek egy pillanatra.

A fiatalok ezután ellátogathattak a Veszprémi Megyei Rendőr-főkapitányságra. A gyerekek betekinthettek a Rendőrség mindennapi életébe, amelynek keretében önvédelmi, bűnügyi technikai, fegyverzettechnikai, bűn- és baleset megelőzési bemutatókon vehettek részt.

Az idei év újdonsága a Várbörtön látogatás is elnyerte a gyermekek tetszését, akik néha-néha összerezzenve járták végig a börtön járatait. A kiállítás nem „csak” a várbörtönről, mint épületről és érdekességről szól, hanem több izgalmas témát mutat be. A tárlatban látható egy Mindszenty József-emlékszoba, a fogvatartottak életét és a várbörtön történetét bemutató kiállítási egység.

Táborozóink idén is meglátogatták a Lackó Dezső Múzeumot is, ahol egy avar kori sírt „tárhattak fel”.

A ház adottságainak megfelelően a fiatalok által oly kedvelt gyertyamártogatás sem maradt el.

A táborok sok nevetéssel, vidámsággal  zajlottak, ehhez az önkéntes diákok munkája is hozzájárult.

IMG_6471
FC8A1874
FC8A1724
FC8A1512
FC8A1246
FC8A0421
FC8A0389
FC8A0333
FC8A0281
FC8A0232
DSC_0085
DSC_0079
DSC_0036
1
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »