Virágvasárnapi passiójáték

A változékony időjárás sem szegte kedvét a több mint ezer érdeklődőnek, akik részt vettek a lélekig ható második virágvasárnapi élő passiójátékon.

A Veszprémi Érsekség második alkalommal szervezte meg a virágvasárnapi passiójátékot, amelyhez százötvennél is több önkéntes csatlakozott.

Jézus szenvedéstörténete elevenedett meg Kiss György rendezésében. A történet a Margit-romoknál kezdődött, innen kísérhettük végig a rózsakerten és a Patak-téren át a Benedek-hegyig Jézus passióját.

A megrendítő misztériumjátékot több mint ezer néző követte végig, akiknek kedvét a hétvégi erőteljes lehűlés, a jégdara, a feltámadó szél sem szegte. A meghirdetett kezdési időpontra azonban az időjárás is megszelídült, elállt a csapadék, és olykor még a nap is kisütött.

Megrázó pillanatokkal gazdagodhattak a résztvevők az önkéntes színészeknek köszönhetően, akik teljes beleéléssel igyekeztek átadni a szenvedéstörténet pillanatait. Élet-halál, szenvedés-öröm, ember-Isten, kérdés-válasz, hit-remény, minden-semmi , sötétség-világosság, szeretet-gyűlölet, hűség-hűtlenség, mélység-magasság és még számos tapasztalatot élhettek át  a jeruzsálemi néppel, a főpapokkal,  a római katonákkal, a tanítványokkal együtt haladva a jelenlévők.  Különösen megrázó volt az utolsó vacsora jelenete, Júdás megbánása, Jézus halálra ítélése, vagy Cirénei Simon közbelépése. Simon szerepébe Dr. Udvardy György érsek atya bújt, ő vitte fel Jézus keresztjét a Benedek-hegyre.

A passió végén érsek atya mondott köszönetet és arra kérte a jelenlévőket, éljék át, éljék meg együtt az ünnepet.

A passió szervezésében elengedhetetlen érdemeket szereztek az önkéntesek, akiknek a munkáját ezúton is köszönjük. Ahogy elismerés jár az érsekség Liturgikus Varrodájának a fantasztikus ruhákért. Köszönjük a vmeteo.hu-nak pontos és hiteles segítségét. Továbbá minden közreműködőnek, az érsekség lelkes munkatársainak, akik nélkül nem gazdagodhattunk és növekedhettünk volna hitünkben.

Galéria

További hírek

2024.12.19.

Elhunyt Reichardt György nyugalmazott plébános

A Veszprémi Főegyházmegye érseke, a papság, a rokonság, fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva, és a feltámadás reményében tudatja, hogy Reichardt György nyugalmazott gannai plébános életének 75. évében váratlanul visszaadta lelkét Teremtőjének.

Megszakítás