Ferenc pápa szenteste megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, amivel kezdetét vette a 2025-ös jubileumi év. December 29-én, Szent Család vasárnapján Dr. Udvardy György érsek atya ünnepi szentmise keretében megnyitotta a szentévet a Veszprémi Főegyházmegye számára.
Veszprémben az Óváros téren összegyűlt több száz zarándok jelenlétében Udvardy György a következő szavakkal nyitotta meg a jubileumi évet: “Megváltónk, Jézus Krisztus megtestesülésének misztériuma – a Názáreti Szent Család szeretet- közösségében ápolva -számunkra a mély öröm és a biztos remény alapja. Az egyetemes Egyházzal való közösségben, miközben az Atya szeretetét ünnepeljük, amely láthatóvá válik az emberré lett Ige testében és a kereszt jelében, mely az üdvösség horgonya, ünnepélyesen megnyitom a jubileumi évet a Veszprémi Főegyházmegye számára. Az evangélium elhangzása után Dr. Takáts István érseki általános helynök atya olvasott fel a részletet a jubileumi évet megnyitó bullából, majd érsek atya felszólítására a körmenet elindult a Szent Mihály Főszékesegyházhoz.
A székesegyház főkapuján való belépés előtt érsek atya magasba emelte a keresztet és a nagypénteki liturgia szavaival hódoltra hívta Isten népét.
A szentmise elején Udvardy György érsek atya megáldotta az oltárra helyezett vizet, majd pedig a templomon végighaladva mindenkit meghintett vele, amely emlékeztetet az Egyházba való belépés szentségi útjának kezdetére. A keresztség az Újszövetség első szentsége, amelyben az emberek, akik Krisztushoz hitben csatlakoznak, megkapják a Szentlélek ajándékát, és Isten gyermekeivé válnak.
Érsek atya prédikációjában a Szent Család történetére építve kiemelte Krisztus példáját, aki Isten Fia volt, mégis növekedett korban, kedvességben Isten és az emberek előtt. Ennek mintájára nekünk is növekednünk kell hitben, az Atya ismeretében, reményben és a megváltottság tudatában, majd kiemelte: “a család Istentől akart közösség, a férfi és a nő szeretetkapcsolata, amelyet az Isten megajándékoz gyermekkel az Ő szabad akaratából. Ez a közösség férfi, nő és gyermek, apa, anya és gyermek, Isten végtelen szeretetét teszi jelenvalóvá mindennapjainkban.”
A 2025-ös szentévet Ferenc pápa a megváltás jubileumi évének nyilvánította. Az ószövetségi jubileumi évhez hasonlóan ez is a visszaállítást, a szabadság, méltóság és Isten szövetségéhez való hűség megújítását jelenti, de túlmutat azon, mert Isten irgalmával gazdagít és új lehetőségeket kínál számunkra.
A főpásztor hangsúlyozta, hogy Krisztus megváltása teljessé tette az ószövetségi gyakorlatot. Jézus elhozta az Atya ismeretét, és lehetőséget adott arra, hogy befogadjuk Isten országának törvényeit. Az irgalmasság, a kiengesztelődés és a közösség megvalósulása Krisztus keresztáldozatának gyümölcsei.
A jubileumi év lehetőséget nyújt a hitben való megújulásra és erősödésre. A szent kapu átlépése, amely az egyház tanítása szerint búcsúval jár, segíti a hívőket abban, hogy újra felfedezzék és elmélyítsék hitüket. A remény zarándokaiként mindannyiunk célja az üdvösség elnyerése. Kiemelte a család fontosságát mint Isten szeretetének jeleként, és a vértanúk, köztük Bódi Mária Magdolna példáját, akik a végső reményt tanúsítják.
Udvardy György érsek atya mindenkit arra buzdított, hogy a jubileumi év során a plébániai és iskolai közösségek, valamint az egyének tudatosan keressék a hitben való növekedést és éljenek a búcsúk kegyelmével. A szentév lehetőség arra, hogy visszanyerjük szabadságunkat, erősödjünk hitünkben és reménységünkben, valamint új életet kezdjünk Krisztusban.
A jubileumi év ünneplése a megújulás, az isteni irgalom és a remény mélyebb megtapasztalását jelenti számunkra Jézus Krisztusban.
A főpásztor a szentmise záró áldás előtt elmondta, hogy nemcsak belépünk, a hit kapuján, hanem átélve megváltottságunkat, ki is lépünk rajta, így ne felejtsük el Péter apostol szavait, álljatok készen arra, hogy megválaszoljatok, ha reménységetek okáról kérdeznek benneteket. Így lépjünk ki, hogy tudjunk beszélni, akarjunk beszélni, tanúságot tenni reménységünk okáról.
A szentmise zenei szolgálatát a Mendelssohn Kamarazenekar valamit a Szent Mihály Kamarakórus látta el, vezényelt Dankos Attila zeneigazgató.
Érsek atya prédikációját teljes terjedelmében itt olvashatják:
Szent Család történetéről szóló evangéliumot hallottuk, és a záró mondata így hangzott: És Jézus növekedett korban és kedvességben Isten és az emberek előtt.
Krisztus példájára mi is szeretnénk növekedni. Krisztus példájára, aki az Isten fia volt, és mégis növekedett korban, kedvességben Isten és az emberek előtt. Növekedni akarunk a hitben, az Atya ismeretében, szeretetében, ahogyan hallottuk a szent leckében, Isten gyermekei vagyunk. A világ nem ismeri őt. A világ nem ismeri, hogy az Isten Atya. Mi pedig gyermekeiként ismerjük őt. Növekedni akarunk ebben az ismeretben.
Növekedni akarunk az Atyától kapott reményben, hogy örökké élünk és növekedni akarunk a megváltásnak a tudatában és a megváltottságnak a megtapasztalásában és megélésében. Új törvények vezetnek bennünket, új törvények vannak tagjainkban. Megváltottak vagyunk. Isten szeretett gyermekei.
Szentatyánk a megváltás jubileumi évét hirdette meg számunkra. Ez a jubileumi év, illetve a jubileumi szokás, hagyomány visszavezet az Ószövetségnek arra az időszakára, amikor hétszer hét évben számolták a munkának, a tevékenységnek az idejét, és az ötvenedik esztendőben meghirdették a nagy jubileumot, megfújták a kürtöt, ami pedig hírül adta visszaáll az Istentől akart rend az emberek között. A szövetséghez tartozás miatt. Visszaállítják az eredeti állapotot. Ha valaki elveszítette a földjét bármi oknál fogva is, visszakapja azt. Valaki elveszítette szabadságát, méltóságát, visszakapja azt Istentől és az embertől. Visszanyeri az ember a szabadságát, méltóságát, visszanyeri a hűségnek a lehetőségét Isten szövetségéhez. Ugyanakkor ez a jubileumi esztendő, ez nem egy nulla pont, nem valaminek pusztán a restaurálása, hanem a visszaállítás azt jelenti, hogy Isten irgalmában gazdagodok. Ő megbocsátott, újjáteremtett, új élettel ajándékozott meg, új lehetőséget tár elém, és így kapom vissza a szabadságomat, így kapom vissza a lehetőségeimet. Így akarok ünnepelni, mert Isten irgalma, Isten jósága ünneplésre vezet bennünket. Isten új élettel akar megajándékozni bennünket.
Most is, amikor a megváltás jubileumi esztendejét ünnepeljük. Hiszen Jézus Krisztusnak a megváltása, ez tette teljessé ezt az ószövetségi gyakorlatot. Mert Jézus, akinek a születésére napokkal ezelőtt emlékeztünk, ünnepeltük, örök élettel ajándékoz meg bennünket. Az Atya megajándékoz ismeretével, hogy az Istent merhetjük megszólítani, mégpedig atyaként, bizalommal, bátran, akkor is, ha vétkeztem, akkor is, ha valami rosszat tettem, ha rossz döntéseim voltak. Az Atya ismer engem és Jézus megajándékoz bennünket az Atya ismeretével. Jézus megajándékoz bennünket azzal, hogy befogadjuk az Ő általa meghirdetett országnak a törvényét.
Isten országa, uralma elérkezett. Kiben valósul meg Isten uralma, ha nem abban, nem azokban, akik ismerjük az Istent, az Ő irgalmát, tudunk a megváltásról, Jézus Krisztus keresztáldozatáról és az Ő ígéretéről, aki bennem hisz, nem hal meg örökre, ha nem él. Ez irányít bennünket. Jézus megajándékoz mindannyiunkat az irgalmas cselekedeteknek a lehetőségével. Miért? Mert a megbocsátás miatt mi is képesek vagyunk bocsánatot kérni. Mi is képesek vagyunk megbocsátani, képesek vagyunk a kiengesztelődésre. Kell-e ettől nagyobb ajándék, minthogy az isteni béke közöttünk megvalósuljon? Jézus Krisztus megváltói érdeméből. Megkapjuk Jézus Krisztus megváltásából a szolidaritásnak a lehetőségét. Sorsközösségben vagyunk egymással. A keresztség teremti meg. Isten szent lelke teremti meg ezt a közösséget magunk között, akik megkaptuk a hit ajándékát, és akik ennek örömében és ennek felelősségében élünk.
Szükségünk van a megújulásra, hiszen Jézus Krisztusban megismertük az Atyát, ráismerünk testvéreinkre, ugyanakkor az evangélium törvényeit újra és újra erővel akarjuk, hogy tagjainkban működjön. Néha elgyengülünk, mert olykor a félelem uralkodik, néha az evilági gondolkodás szabja meg céljainkat, terveinket, vélt lehetőségeinket. Ezért jöttünk most körmenetben a kereszt és az evangélium után, követve azt. Az evangélium szava vezet bennünket és utat mutat számunkra. Nincs más lehetőség. Ha nem az evangéliumot követjük, annak meghívó, felszólító erejével és annak radikalitásával, akkor letérünk az ösvényről. És az veszélyes, nem csak kicsit, hanem ez a halálunkat is jelentheti. Szükségünk van a megújulásra, szükségünk van arra, hogy leboruljunk a kereszt előtt. Jézus Krisztus keresztjét követjük és ezt nem szégyelljük. Számunkra ez nem valami kicsinység, a legnagyobb, ami az életünkben történik.
Akarunk erősödni hitünkben.
A hit Istennek a nagy ajándéka, ugyanakkor a hit cselekedeteit akarjuk az életünkben megvalósítani. Milyen nagy ajándék testvérek, nem is gondolunk rá vasárnapról vasárnapra, vagy amikor tudunk jönni a templomba, amikor beléphetek Isten hajlékába, én itt itthon vagyok, Isten gyermekeinek az otthonában vagyok. Minden egyes alkalommal, amikor belépek a templomba akkor ez egy döntést is jelent. Ugyanígy visszafelé is megtapasztaltuk az Istennek az ajándékát, együtt ünnepelhetünk, hallhatjuk Isten igéjét, részesedhetünk az Eucharisztiában, megtapasztaltuk, mit jelent Krisztussal együtt élni és akkor az egyházunk küld bennünket. Lépj ki és hirdesd mindazt a jóságot, amit Istenről megtapasztaltál.
A hitben akarjuk átlépni a kaput. A jubileumi esztendőben egyházunk rendelkezésének megfelelően van arra lehetőség, hogy többször is, akár naponta is átlépjünk ezen a szent kapun, és azokon a kapukon, amelyeket az egyházmegyében erre a lehetőség alapján kijelöltem és minden egyes alkalommal kérjük azt a kegyelmet, hogy erősödjünk a hitben. Kérjük azt a kegyelmet, hogy Isten bocsássa meg bűneinket és az egyházunk jóvoltából pedig nyerjük el azokat a búcsúi kegyelmeket, amelyeket egyházunk ehhez a gesztushoz rendelt.
Meg akarunk erősödni a reményben. Reményben, ami az üdvösségre szól. Reményben, amelyben nem csalódunk és akarjuk vállalni újból megerősödött formában, hogy a remény zarándokai vagyunk, ahogyan Ferenc pápa a következő évben az egyházra tekint és ebben a gazdagságban akar növelni bennünket. A remény zarándokai vagyunk. Birtokoljuk a reményt, de a hitünkben haladunk a remény felé, és van célunk. Nem csak egyszerűen jelen vagyunk a világban, nem csak bizonyos utakat megteszünk, nem keresgélünk. Van reményünk, van célunk. És igenis erősödni akarunk ebben az esztendőben abban is, hogy nem akarjuk fölcserélni az üdvösség reményét, végső reményünket holmi ideig-óráig tartó reménykedésekké, mert az becsap, mert ez emberi megfontolás, mert meghívásunk ettől sokkal többre szól.
Amikor a reményről gondolkodunk, akkor sokszor megfeledkezünk arról, hogy a lehető legkonkrétabb módon kellene ezt tenni. Az életünk mindennapi eseményeiben meg mutatkozik reménységünknek az ereje. A mai ünnepen két ilyen tanúra szeretnék utalni. Az egyik, hiszen szent család ünnepét üljük, maga a család. Hiszen a család Istentől akart közösség, a férfi és a nő szeretetkapcsolata, amelyet az Isten megajándékoz gyermekkel az Ő szabad akaratából. Ez a közösség férfi, nő és gyermek, apa, anya és gyermek, Isten végtelen szeretetét teszi jelenvalóvá mindennapjainkban. Ebben tudunk növekedni, ebben tudunk erősödni. Ezt akarjuk óvni, védeni, ezért akarunk küzdeni. A remény jelei, higgyük el testvérek, a család, aki Istenre hagyatkozik, Istenben hozza meg döntéseit mindennapjaiban, céljaiban, vágyaiban, gyermeknevelésben, anyagiakban, hivatásban, munkában a remény jele a világ számára. Még akkor is, ha ezt a reményt a világ, mert nem ismeri az Istent, az Atyát, támadja, szét akarja szedni, szét akarja feszíteni. A mi reménységünk túlmutat ezeken a vitákon, a mi reménységünk az üdvösségre szól. Így akarjuk a családot is óvni, védeni, támogatni.
Ugyancsak a reménynek visszavonhatatlan tanúja az, aki az életét áldozza reménységéért. A vértanú. Így emlékezünk ezen ünnepen is és a következő éveben, a jubileumi esztendőben is Bódi Mária Magdolnára. Így kérjük az ő boldoggá avatásához főegyházmegyénk és magyar egyházunk számára Istennek a kegyelmét. Tanulni akarunk tőle. A vértanú az mindig a reménységnek a tanúja is. A végérvényes reménységgé és végérvényesen ajánlja önmagát.
Testvérek, legyen az előttünk álló jubileumi esztendő a megújulásnak a lehetősége, hitünkben, ismeretünkben, ünneplésünkben, közösségi életünkben, katekézisen való részvételben. A plébániai közösségek, mind imacsoportok, mind pedig katolikus oktatási intézményeink tanárai, diákjai is az év során átlépnek a hitnek a kapuján, tudatosan, szándékosan, mert növekedni akarnak a hitben és akarják elnyerni, kérni egyházunk által felkínált lehetőséget, a búcsúkat. A búcsúi ajándék bűneink ideig tartó büntetésének az elengedését jelenti. Elengedés, visszakapjuk a szabadságunkat. Ehhez a gyakorlatokhoz, ehhez a jámborsági gyakorlatokhoz, vagy éppen szeretet cselekedeteinek a gyakorlásához, vagy a hit gesztusaihoz egyházunk a következő évben, a jubileumi évben búcsúkat rendelt. Erről a kedves testvéreket megfelelő módon fogjuk tájékoztatni, akár plébániákon keresztül, valamint főegyházmegyének az elektronikus felületein is megtesszük ezt.
Jubileum, visszakapjuk a szabadságunkat, éljünk jól a szabadságunkkal, kapaszkodjunk reménységünkbe, Jézus Krisztusba, a mi megváltónkba. Ámen.
