Veszprémbe zarándokolt a Pázmány BTK

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara (PPKE BTK) zarándoklatot szervezett Veszprémbe a kari közösség számára szeptember 13-án. A programon nemcsak a kar oktatói és munkatársai, hanem magyar és külföldi hallgatók is részt vettek, valamint az egyetem rektora, Kuminetz Géza és a kar dékánja, Birher Nándor is jelen volt.

A tavalyi tanév során elindított kezdeményezés révén minden évben szeretnének lehetőséget biztosítani a jelenlegi és volt hallgatók, oktatók, munkatársak részére, hogy megtapasztalják hazánk egyházmegyéiben mindazon szépségeket és értékeket, melyet a közös örökség, érték tud nyújtani. Az egyetem szellemisége, küldetéstudata is erre az alapra épül, amit a hétköznapok rohanásában hajlamos az ember elfelejteni, de egy-egy ilyen megmozdulás ismét megerősíthet minden résztvevőt hitben, küldetéstudatban.

A tavalyi győri látogatás után idén Veszprémbe vezetett  a pázmányos közösség útja, reggel a város szívében található Szent Mihály-főszékesegyház elől a résztvevők együtt vonultak be az Udvardy György érsek által celebrált szentmisére.

Ezt követően a zarándokok zenés áhítaton vehettek részt Dankos Attila orgonaművész, a főszékesegyház zeneigazgatója előadását hallgatva. Udvardy György bemutatta a székesegyházat, kitérve a templom évszázados történetére és nemrégiben lezajlott felújítására is.

Az érsek örömmel fogadta a zarándokokat, akiket a szeptemberi hűvös, esős időjárás sem tántorított el a látogatástól. Az esemény nem csupán lelki feltöltődéssel, hanem kulturális élményekkel is szolgált. A közösen elfogyasztott ebéd után a résztvevők Nagy Veronika múzeumigazgatóval vehettek részt exkluzív idegenvezetésen, amely során betekintést nyerhettek a veszprémi székesegyház altemploma és a vár jelenleg is zajló felújítási munkálataiba, valamint megtekinthették az érseki palotát és a Biró–Giczey-házat, a készülőben lévő kiállítással együtt.

Az elmúlt időszakban itt végzett munka jó lehetőséget adott a kar oktatóinak és hallgatóinak, hogy testközelből figyelhessék meg mindazon szépségeket, értékeket, melyekről eddig sok esetben csak előadást hallhattak, láthattak.

A zarándoklat során a magyar és angol nyelvű gyónási lehetőséget Alessandro Caprioli egyetemi lelkész és Lee Andrew segédlelkész biztosították.

Forrás és fotók: PPKE BTK, Magyar Kurír

További hírek

Megszakítás