Négyéves kántorképző tanfolyamot tart a Veszprémi Főegyházmegye, amelynek növendékei ünnepi szentmisén vettek részt a Veszprémi Érsekségen.
A kántorképzés vezetője, Dankos Attila orgonaművész, a Szent Mihály Főszékesegyház zeneigazgatója, akitől megtudtuk, jelenleg tizenhatan végzik a tanfolyamot. Az őszi félévben havonta egy alkalommal találkoztak, míg most egy kéthetes intenzív tanfolyammal folytatódott az oktatás.
A résztvevők szolfézs, zeneelmélet, orgona, gregorián, népének, hittan, liturgika, karvezetés tantárgyak segítségével ismerkednek meg a kántorok feladataival, kötelességeivel. A tanulók a mögöttünk hagyott napokban a Margit-, és a Feltámadt Üdvözítő-templomban szolgáltak a miséken, majd az érsekségen részt vettek Dr. Udvardy György érsek atya szerdai szentmiséjén is.
A liturgia végén érsek atya megköszönte eddigi tevékenységüket és állhatatos készületet kívánt mindannyiuknak.
Dr. Udvardy György érsek atya szentbeszédét teljes terjedelmében adjuk közre:
Kétségtelen tény, hogy Szent Tamás személye és az ő története hitünknek egy nagyon-nagyon világos részét emeli ki és hangsúlyozza. Ez nagy tanítással bír napjaink számára. Mire gondolhatunk? Tamás apostolnak hinnie kellett volna az apostoltársak tanúságtétele alapján. Ő azt mondta, hogy saját bizonyosság kell, ami az enyém. Majd én érintem, majd én látom, majd én megtapasztalom, és akkor hiszek.
A történet azt emeli ki, hitnek azt a dimenzióját, hogy a hitünk az elődök, a közösség tanúságtételére épül. Mi ezt sokszor szeretnénk megspórolni, mi sokszor saját bizonyossága, eleven, kényszerítő bizonyosságra szeretnék jutni a hittel kapcsolatban, de a hit nem adja önmagát. A hit az mindig a közösségnek a hite lesz és mindig az elődök bizonyosságán alapul. Erre utalt a szentleckének az a néhány mondata, amikor ezt hallottuk, az apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, vagyis mi az elődeinktől kapjuk meg a hitnek a tartalmát, a hitnek a módját, azt, hogy mit jelent hinni, hogyan hiszünk, vagyis a hitnek az apostoliságát emeli ki ez a mai történet.
Ebből három aspektusát szeretném megvilágítani. Az apostoliság azt jelenti, hogy vissza tudok menni Krisztusig. Nem valameddig, nem valahogyan a homályos időben, hanem Krisztussal való személyes találkozásig. És az, hogy az elődeim, akik találkoztak vele, akik látták őt, hallották a tanítását, látták a csodáit, ők azt mondják, hogy él, ez a bizonyosság, ez a tanúbizonyosság elegendő ahhoz, hogy én higgyek. Ugyanezt jelenti az utánunk jövő generáció számára is. Vagyis a hitnek ez a bizalmon alapuló, de az apostoli folytonosságot feltételező valósága is egy nagyon nagy kincs mindannyiunk számára. A második ilyen ehhez kapcsolódó jellemzője az, hogy amikor a közösség hitét fogadom el, akkor elfogadom a közösségnek a hitét hit annak tatalmát is. Annak a bizonyosságát, hogy mindaz, amit ők hisznek, amit tanítanak, az igaz. A közösségi hit nem azt jelenti, hogy sok tapasztalatot összeadnak, és hogy ebből valakire kommunális hit alakul ki, hanem az, hogy egymást tudják hitelesíteni, egymást tudják bátorítani, mert találkoztunk vele, mert együtt voltunk vele. Ez pedig azt is jelenti, hogy számunkra is a hit azon túl, hogy apostoli, hogy elfogadjuk az elődeinknek a hitét, elfogadjuk a hit tartalmát is.
Mindez nem csak intézményi kereteken belül, hanem a saját egyéni életünkben is megnyilvánul.
A harmadik dimenzió, amit szeretnék kiemelni, az pedig az, hogy ehhez a bizalmon épülő és az elődeink életére épülő, őtőlük tanult hitet elfogadó magatartásnak van egy apostolkodó, evangelizáló, tanúságot tevő mozzanata is. Vissza tudunk menni az eredethez, Krisztushoz, a hit tartalma bizonyos, és mi erről akarunk tanúbizonyságot. Hitünk bizalomra épül. Elfogadjuk a közösség tanúságtételét. Elfogadjuk, mert Krisztus túlered, elfogadjuk, mert bizonyos, az evangélium hirdetésben, a tanúságtételben válik láthatóvá. És így bármennyire is érdekes, vissza tudunk kapcsolódni ahhoz, amit Jézus tett.
Tamás, nem hiszel? Nézd, itt van a szegek helye, itt van a seb az oldalamon, éljük meg. Hogyan jelenik ez meg? Akkor, amikor magunk között, testvéreink között, az igehirdetés során, a karitatív tevékenység során látjuk a Krisztust, szolgáljuk Őt, jelenvalóvá tesszük az örömben, az valójában pontosan ez. Érinteni tudjuk, de ez mindig a másik személye lesz. Ez mindig az ember lesz. Mindig az, aki bízik Istenben, hisz Jézus Krisztusban, hiszi az egyházat és erről apostoli módon akar tanúságot tenni. Így tudjuk érteni jól, amikor azt mondja, most már hiszel Tamás, mert láttál engem, boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek. Legyünk nagyon hálásak apostoli hitünkért, a bizalmon alapuló hitért, az elődök hitéért, a hit bizonyosságáért és az evangéliumot hirdető tanúskodó hitért, aminek mi magunk is részesei vagyunk. Ámen.
