Udvardy György érsek átadta a Szent Mihály napi nyereménykerékpárt

Október 24-én ünnepélyes keretek között adta át Udvardy György érsek atya a Szent Mihály ünnep alatt megrendezett pont és élménygyűjtő nyereményét, egy kerékpárt, melyet Vesztergom János nyugdíjas testnevelő tanár vehetett át unokái kíséretében. A család számára ez egy különleges és megható pillanat volt, hiszen, ahogyan Vesztergom János elmondta, az unokái, akik Budapesten élnek, gyakran látogatnak Veszprémbe, és éppen ezen a hétvégén sikerült részt venniük a Szent Mihály napi programokon.

„Az időjárás nem volt a legideálisabb, de a szervezők kiváló programokkal készültek. Fölmentünk a várba, és rendkívül érdekes feladatokat oldhattunk meg. Ez nemcsak szórakoztató volt, de egyúttal a gyerekek hitéletét is formálta. A nyereményjátékot ugyan elfelejtettük, így óriási meglepetés volt, amikor megkaptuk a hívást, hogy nyertünk” – mondta meghatottan Vesztergom János.

A kerékpár átvételekor elárulta, hogy az unokái még nem tudják, hogy ők a nyertesek, így a mai nap számukra különösen emlékezetes lesz. „Biztos vagyok benne, hogy annál nagyobb lesz az örömük, amikor itt megtudják, hogy a díjat ők nyerték” – tette hozzá mosolyogva.

Vesztergom János évről évre részt vesz a Szent Mihály napi rendezvényeken, és dicsérte a szervezőket, akik szerinte „szívvel-lélekkel készültek, mindenki maximálisan odatette magát.” Elmondása szerint ez az odafigyelés és lelkesedés átragadt a résztvevőkre is, beleértve a gyerekeket, akik emlékekkel és saját készítésű alkotásokkal tértek haza.

Dr. Udvardy György érsek atya sok áldást kívánt a fiatal nyerteseknek, és reményét fejezte ki, hogy örömüket lelik a kerékpárban és biztonsággal használják majd minél többet.

Ez a nap hosszú időn át emlékezetes marad a család számára, és megerősítette őket abban, hogy jövőben is nagy örömmel vesznek részt az érsekség által szervezett programokon.

Galéria

További hírek

2024.10.26.

Bódi Mária Magdolna öröksége

Bódi Mária Magdolna öröksége címmel népszerűsítő tanulmánykötetet adott ki a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár, amelynek bemutatóján hazánk apostoli nunciusa is részt vett.

Megszakítás