Tavaszváró bakonyi túra

Tavaszváró túrát szervezett a Veszprémi Egyetemi Lelkészség az egyetemista és főiskolás fiatalok számára február 24-én, szombaton. Dr. Kulcsár Dávid egyetemi lelkész vezetésével 18-an indultak útnak a kislődi templom elől kellemes időben.

A közeli erdőségben rengeteg hóvirág között haladt az út. Az ébredező természetben a 104. zsoltár közös elmondása után fél óra csendes, egyéni szemlélődő imára volt lehetőség. Mindenkit megérintett a teremtett világ szépsége, az erdő neszei, a patak csobogása. A déli harangszó zúgását követően a csapat útnak indult Városlőd felé. A következő állomás a városlődi Iglauer Park volt, ahol a hátizsákokból előkerültek a szendvicsek és a lányok által készített finomságok. A falu templomának árnyékában Perlaki Antal beszélt a településen a középkorban működött karthauzi kolostor történetéről, valamint a Szent Mihály-plébániatemplom értékeiről. A templomba belépve a fiatalok megcsodálták a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház barokk kori oltárát, mely az 1900-as évek eleji átépítéskor került a városlődi templom szentélyébe. A túra a városlődi kálvárián ért véget, ahol a fiatalok Dávid atya vezetésével végigjárták Jézus szenvedésének állomásait. Elmélkedésként soproni egyetemisták által írt keresztutat vettek alapul, melynek 14 állomását 14-en olvasták fel.

Elcsendesedés, szemlélődés, jókedv, örömteli beszélgetések jellemezték ezt a napot. Dávid atya buzdítja a fiatalokat, hogy bátran vegyenek részt az Egyetemi Lelkészség által szervezett programokon akár Veszprémben tanulnak, akár pedig máshol, de ehhez a környékhez kötődnek. A soron következő programok: 2024. február 28. szerda 19:00 – lelki este a Pannon Egyetem E épületének 13. termében; 2024. március 8. péntek 16:00 városi keresztút Veszprémben, majd társasjátékest a főszékesegyházi plébánián.

Galéria

További hírek

2024.12.19.

Elhunyt Reichardt György nyugalmazott plébános

A Veszprémi Főegyházmegye érseke, a papság, a rokonság, fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva, és a feltámadás reményében tudatja, hogy Reichardt György nyugalmazott gannai plébános életének 75. évében váratlanul visszaadta lelkét Teremtőjének.

Megszakítás