Dr. Udvardy György mutatott be szentmisét Jásdon, felajánlva a plébánia közösségért, zarándok testvérekért, családtagjaikért és a szívekben hordozott szándékokért.
Dasek Viktor plébános atya köszöntőjében örömét fejezi ki a főbúcsúra való várakozás és felkészülés kapcsán. Kiemeli, hogy bár az esőt nem várták, ez nem csökkenti az ünnep jelentőségét, hiszen ugyanolyan lelkesedéssel vesz mindenki részt a búcsúi szentmisén. Szűz Mária szent neve napját az eső miatt a kegyhely helyett a templomban ünneplik, amely így menedéket nyújt mindenki számára. A Szűzanya kegyszobrát ezért erre az alkalomra felvitték a templomba. Viktor atya hangsúlyozta, hogy a mai búcsú, különösen az érsek atya által bemutatott legszentebb áldozat, lelki felüdülést és megújulást hoz számukra.
Udvardy György érsek atya köszönetet mondott a zarándok testvéreknek, és hozzátette, hogy a zarándoklét sokszor az élet nehézségeit is tükrözi, hiszen zarándokként különböző körülmények között, de egy cél felé haladunk. Ez a cél pedig nem csupán emberi, hanem Isten által megmutatott, ami a Boldogságos Szűz Máriában megnyilvánuló dicsőséggel Istenre irányul. A szentmisében megünnepeljük a Boldogságos Szűz Mária nevét, miközben az evangélium azzal a kérdéssel szólít meg minket, hogy “Kinek tartotok ti engem?” Ezen az ünnepen az egyházban egy régi, hagyományos kegyhely búcsúját tartották meg.
Érsek atya homíliájában kiemelte, hogy Mária neve irgalmat és segítséget jelent a keresztények számára, és Mária mindig Jézusra mutat, rávilágítva életünk útjaira. A főpásztor felhívta figyelmünket az eucharisztia és Mária személyére, mint az egyház és a hívők két nagy erőforrása, amelyekre támaszkodhatunk keresztény életünk során.
Záró gondolataiban úgy fogalmazott, hogy nagyon meg kell becsülni saját vallási hagyományunkat, amelyek egy-egy búcsújáró helyhez, vagy Mária személyéhez kötődnek. Ennek voltunk itt Jásdon is részesei. Hiszen, hogy milyen lesz az utánunk jövő fiataloknak az élete, keresztény hite, léte, az a mi imádságainkon, a mi példáinkon és az átadáson, a tradíción, a hagyományon múlik.
A szentmise végén külön áldásban részesültek a zarándok testvérek.