Szeretetvendégséget tartott a Karitász

A mai délután egy üzenet, hogy senki sincs egyedül és vannak szervezetek, jótékony személyek, akik támogatást és segítséget nyújtanak bárkinek, akinek nehézsége akad. Erősítse meg ez a délután a szeretet és a hit erejét bennünk – fogalmazott Ghiczy László, a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász igazgatója a harmadik alkalommal megrendezett jótékonysági szeretetvendégségben.

A Veszprémi Érseki Főiskola adott otthont a Karitász idei szeretetvendégségének, ahol közel száz rászoruló kisgyermekes család és nehéz sorsú egyedülálló vett részt.

Ghiczy László, a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász igazgatója köszönttte az egybegyűlteket, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy senki sincs egyedül, és a segítségnyújtás az nemcsak az egyénről, hanem a közösségről is szól.

Preininger-Horváth Edina, a Karitász partnerszervezetének, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat regionális vezetője azt emelte ki, hogy az ünnepek idején erőn felül igyekeznek segíteni, támogatni a nehéz sorsú embertársainkat.

– Hálás szívvel jöttünk, hiszen a két szervezetnek nemcsak a piros egyenkabátja, hanem az értékrendje is egyforma – mondta.

Ezt követően a Szilágyi Keresztény Általános Iskola Harangegyüttese szép zenei csokorral örvendeztette meg a jelenlévőket. Kissné Cservenyák Judit tanárnő méltán lehetett büszke tanítványaira, akik meghitt, ünnepi hangulatot varázsoltak a terembe.

Dr. Udvardy György érsek atya azt emelte ki, megtisztelő, hogy ennyien elfogadták a meghívást.

– Ünnepelni jöttünk össze, ünnepet, amivel Isten ajándékozott meg bennünket. Az ünnepben is vállalja Isten a sebeinket, a szegénységünket, nem szégyelli azt, kik vagyunk és milyenek vagyunk. Nem mindig könnyűek a hétköznapok és amikor elesettek vagyunk Isten akkor is közel jön, közel van hozzánk. Köszönöm a Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat helytállását, szolgálatát. A mostani alkalom erősítse bennünk a valódi együvétartozást. Bízom benne, hogy a mai rendezvényünkkel egy picit tudunk enyhíteni a hétköznapi gondokon, nehézségeken. Kérjük ebben az úr segítségét is! – tette hozzá.

Az esemény közös imádsággal és háromfogásos ebéddel, majd jó hangulatú beszélgetéssel zárult.

Galéria

További hírek

2024.12.19.

Elhunyt Reichardt György nyugalmazott plébános

A Veszprémi Főegyházmegye érseke, a papság, a rokonság, fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva, és a feltámadás reményében tudatja, hogy Reichardt György nyugalmazott gannai plébános életének 75. évében váratlanul visszaadta lelkét Teremtőjének.

2024.12.18.

A karácsony erősítsen meg bennünket a jókaratban

Dr. Udvardy György érsek atya hagyományos év végi elismerését adta át azoknak a munkatársaknak, akik a veszprémi várnegyed megújításán dolgoznak. A Szentháromság téren rendezett ünnepségen az érsek meleg szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket.

Megszakítás