Szent József kegyelmébe ajánlotta a megújítást

Dr. Udvardy György érsek atya ismételten köszönetet mondott a várnegyed megújításán dolgozó szakembereknek, és megbecsülése jeléül sorszámozott certificate-okat adott át. Ez alkalommal közel 150 szakember részesült ebben az elismerésben, így az eddig kiosztott oklevelek száma elérte az 1550-et.

Érsek atya hangsúlyozta, hogy a várnegyed felújítása rendkívül összetett folyamat, amely számos szakember összehangolt munkáját és igyekezetét igényli. Az elmúlt években nap, nap után megfeszített munka zajlott a várnegyedben és ennek köszönhetően jól haladnak a megújítással. A főpásztor elmondta, a munkálatokat Szent József kegyelmébe ajánlotta. Mindez különös jelentőséggel bír, hiszen épp tegnap ünnepeltük Szent József napját, aki a munkások és iparosok védőszentje.

Az elismerő oklevelek átadása már hagyománnyá vált a veszprémi érsekségen. Ez a gesztus is jelzi érsek atya elkötelezettségét és személyes részvételét a felújítási munkálatokban, valamint a szakemberek, szakmunkások iránti megbecsülését.

További hírek

2025.03.22.

Lelki napok

2025 év elején felhívást tettünk közzé, amiben bátorítottuk az iskolákat, a plébániai és egyéb közösségeket arra, hogy szervezzenek lelki napokat, imaórákat, szentségimádásokat, hogy Bódi Mária Magdolna öröksége minél több emberhez eljusson.

Megszakítás