Hálaadó szentmisével emlékeztek a Tihanyi Bencés Apátság védőszentjére, Szent Ányosra november 16-án, szombaton este. A Tihanyi Apátság búcsúnapját Dr. Udvardy György veszprémi érsek úr vezette. A szentmise énekes szolgálatát a Tihanyi Bencés Iskola Gyermekkórusa és az Apátsági Templom Kórusa közösen végezte.
A szentmise elején Mihályi Jeromos perjel, a tihanyi bencés közösség elöljárója így fogalmazott: “Szent Ányos püspök apátságunk védőszentje. I. András alapító királyunk őt választotta ki ennek a monostornak patrónusává, hogy oltalmazza, védje az itt élőket és azokat a szerzeteseket, akik itt az Isten keresésére vállalkoznak, akik a király lelki üdvéért, nemzetünkért imádkoznak és szolgálnak, jellé válnak az itt élők és az egész világ számára. A szentmise mindig hálaadás. Ebbe a hálaadásba ezen az ünnepen belefoglalunk egy szerzetesközösségi hálaadást is, hiszen 1994-ben került vissza az apátsági épület és a templom a Magyar Bencés Kongregáció tulajdonába. Ekkor indulhatott itt újra a szerzetesi élet az 1950-es feloszlatás után.”
A tihanyi perjel kiemelten köszöntötte az ünnep főcelebránsát Dr. Udvardy György veszprémi érseket, Tornavölgyi Krisztián kerületi esperes, plébános, érseki irodaigazgató urat, a más bencés házakból érkezett rendtársakat Pannonhalmáról, Győrből, Bakonybélből, valamint a közösséggel ünneplő híveket és a bencések népes barát- és vendégseregét.
Udvardy György veszprémi érsek szentbeszédében Szent Ányost állította elénk példaként. “A hű és okos szolgát ünnepeljük a mai szentmisében. Őrá emlékezünk, tőle akarunk tanulni. Szent Ányos 65 évig volt püspöke rábízott népének, szolgálta őt püspökként, népének őreként, oltalmazóként, és gondoskodott arról, hogy a rábízott nyáj minden tekintetben az Úrra tudjon figyelni, az Úrban éljen és az Úrhoz érkezzen. Hű és okos szolga. Krisztusi erények ragyognak fel az ő cselekedetén, az ő személyén. A krisztusi erények alapvetően arra irányulnak, hogy bennünket Krisztus módjára az Atyához kapcsoljanak, hiszen megkapjuk a lehetőséget, hogy ezen erények segítségével az Istent Atyának higgyük, Atyának szólítsuk és Atyaként kérjük tőle életünk oltalmát.” Érsek atya prédikációját cikkünk végén olvashatják.
A befejező áldás előtt Mihályi Jeromos tihanyi perjel, a tihanyi bencés közösség elöljárója köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették az ünnep megszervezését.
A veszprémi Főpásztor a szentmise végén így fogalmazott:
“Ünneppel ajándékozott meg bennünket az Isten. Az ünnep föltárja és gazdagítja a szívünket. Mindaz, amit elődeink éltek, ahogy a közösség most ünnepel, ez mind-mind nagy gazdagság.
Egészen bizonyos, hogy szükség van arra, hogy az egyházat védjük, óvjuk. Nem azért, mert valami militáns magatartást szeretnénk magunkra ölteni, hanem azért, mert a küzdelem az a Krisztushoz tartozásnak elválaszthatatlan része. Így tekintünk a jövőbe.”
A szentmise után szeretetvendégségre hívták a tihanyiakat, a környékbelieket és a vendégeket.
Ányos (latinul Anianus, franciául Aignan) a mai Orléans város (latinul: Aurelianum) püspöke volt 388 és 453 között. Amikor a hunok Attila vezetésével 451-ben a Nyugat-római Birodalomra támadtak, Ányos püspök hívei imádságával és Aetius római hadvezér segítségével meg tudta akadályozni, hogy a várost elpusztítsák.
A francia királyok védőszentként tisztelték Ányost. I. Henrik francia király (1031–1060) felesége, Anna, és I. András magyar király (1046–1060) felesége, Anasztázia (a kijevi Bölcs Jaroszláv nagyfejedelem leányai) testvérek voltak. Az Ányos-kultusz valószínűleg e családi kapcsolat révén kerülhetett Magyarországra.
Tihanyon kívül Magyarországon csak Marcaliban volt Szent Ányos tiszteletére emelt templom, ez utóbbi azonban a török korban elpusztult.
Ányos püspök liturgikus ünnepe november 17-e.
Dr. Udvardy György veszprémi érsek homíliáját teljes terjedelemben közöljük:
Főtisztelendő Paptestvérek, kedves Testvérek!
A hű és okos szolgát ünnepeljük a mai szentmisében. Őrá emlékezünk, tőle akarunk tanulni.
Szent Ányos 65 évig volt püspöke rábízott népének, szolgálta őt püspökként, népének őreként, oltalmazóként, és gondoskodott arról, hogy a rábízott nyáj minden tekintetben az Úrra tudjon figyelni, az Úrban éljen és az Úrhoz érkezzen.
Hű és okos szolga. Krisztusi erények ragyognak fel az ő cselekedetén, az ő személyén. A krisztusi erények alapvetően arra irányulnak, hogy bennünket Krisztus módjára az Atyához kapcsoljon, hiszen megkapjuk a lehetőséget, hogy ezen erények segítségével az Istent Atyának higgyük, Atyának szólítsuk és Atyaként kérjük tőle életünk oltalmát.
Éppen a krisztusi erények segítenek abban is, hogy Krisztustól kapott küldetésünket jól tudjuk betölteni. Krisztus jön közénk, teljesíti az Atya akaratát, mert számára ez eledel, mert öröm, mert az életnek a forrása.
Krisztusi erényeket akarjuk fölismerni saját magunkban is, és fölismerjük a megváltottságunkat. Fölismerjük azt, hogy a megváltás által, a küzdelem révén, az Isten megment bennünket, embereket. Megment minden földi veszedelemtől, ahogyan a könyörgésben ezt imádkoztuk, de megment bennünket a gonosz, ellenséges cselvetéseitől is.
Krisztusi erények készséget alakítanak ki bennünk. Késznek lenni, bármikor érkezik is az Úr, bármilyen formában is. Legyen ez a második eljövetele, legyen ez az ítélet, legyen ez egy döntés, legyen ez egy szegénnyel való találkozás, legyen egy olyan krízis az életemben, ahol egyértelműen Krisztus mellett akarok dönteni. Késznek lenni. Ez a készség az, ami kialakítja bennünk a krisztusi magatartást az engedelmességben, a szegénységben, a tisztaságban. Ez az a krisztusi magatartás, amit prófétai módon él meg egy közösség, él meg itt a bencés közösség, mint ahogyan évszázadokon keresztül is ezt a Krisztustól tanult készséget tette jelenvalóvá az engedelmességben, a szegénységben, a tisztaságban.
A hű és okos szolgáért adunk most hálát. A hű és okos szolga nem más, mint a küldetését élő keresztény. Késznek lenni, készségesnek lenni. Mit jelent ez? Jelenti számunkra azt, hogy ismerem az Urat, akit nem ismerek, akit nem szeretek, ha tőlem kér valamit, akkor nehezen fogom teljesíteni. Vagy legalábbis nem biztos, hogy minden tekintetben úgy, ahogy ő kérte, vagy kérésének megfelelő lenne. Ismerem az Urat, ismerem az Istent, ismerem az Atyát. És nem csak ismerem, hanem bízom benne. Bízom benne, mert ő jó, és ezt megtapasztaltuk Jézus Krisztusban, aki értünk emberré lett, aki tanított, meghalt, föltámadott értünk. Bízunk az Istenben. Mert amit ő nekünk ad, ahogyan ő ránk tekint, ahogyan az életet elénk tárja az ő fiában, éltetni akar bennünket. Bízunk benne, bízunk az ő jóságában, bízunk a fia által bemutatott törvényekben, parancsokban, és nem is akarunk mást, mint ezek szerint alakítani az életünket, kialakítani a krisztusi magatartást, hogy hű és okos szolgának bizonyuljunk.
Hű és okos szolga a keresztény, aki ismeri az Urát, aki bízik benne, és aki állhatatos az Urára való várakozásban, ez pedig nem más, mint a reménység. Erősek vagyunk a reményben, ahogyan a római levél mondja ezt. Erősek, s a reménységünk az üdvösségre szól. Reménységünket nem akarjuk fölcserélni ideig-óráig tartó reménykedésekkel.
Állhatatossá válik a szívünk, mert bár megpróbál sokszor az élet, mert bár kísértést is szenvedhetünk, van lehetőségünk újból és újból jó döntéseket hozni. Ez pedig növeli bennünk az állhatatosság iránti elköteleződésünket, s megszületik az állhatatosság, ami nem emberi bizonyosság, nem egy emberi biztonság. Sokszor jól döntöttem, most is jól fogok. Sokszor jól döntöttem, ez azt jelenti, most is van lehetőségem jól dönteni Jézus Krisztus szerint az Atya szeretete mellett. Állhatatosnak lenni azt is jelenti: nemcsak tűröm a monotóniát, nemcsak elviselem ugyanazoknak a dolgoknak a pontos, precíz végrehajtását, nem csak azt jelenti, hogy a szeretetet mindig akarom képviselni, élni és mutatni, éltetni ezáltal, hanem az állhatatosság azt is jelenti, akkor is, amikor megpróbáltatás ér. Valójában éppen a megpróbáltatásokban kapjuk meg a növekedésnek a lehetőségét.
Ismerem az Urat, bízom benne, állhatatos vagyok, s megszületik a hűség. Az a hűség, ami Istennek az ajándéka, és az a hűség, ami egy nagyon dinamikus kapcsolat az Istennel, mert egyszerre jelenti a szívnek meleg elköteleződését az Isten felé, máskor ugyanez a törvény hűséges teljesítésében mutatkozik meg. És a kettőt nem lehet kijátszani egymással, nem lehet szembeállítani egymással, és a hűség nem az ember hűsége, hanem a hűség az Istené, aki nem vonja vissza, akinek nem lesz elege, aki nem szab határt, aki nem fog rácsodálkozni esetlegesen az újból és újból előkerülő gyengeségemre. Hűséges az Isten és nem vonja vissza. S mennyire szükségünk van arra, hogy mi magunk is egymás felé is állapotbeli kötelességünk teljesítésével, hivatásunk teljesítésével, a karizmák rendjének a megélésével az egyházban a hűséges Istent tegyük jelenvalóvá. Mennyire szükség van ez a kapcsolatainkban, családban, szülő-gyermek kapcsolatában, szerzetes közösségben, az egyházban. Hűség, ami az Istennek az ajándéka.
És persze figyelmeztet is bennünket, a mai szentírási szakaszok szinte mindegyike éberségre figyelmeztet bennünket. Legyetek éberek, legyetek készek, mert nem tudjátok, mikor érkezik uratok, s mennyire boldog az a szolga, aki ura érkezésekor ebben a munkában van. Azt teszi, amit az Úr rábízott. Miért? Mert bízik benne. Mert megteszi akkor is, amikor az Úr távol van, és megteszi akkor is, amikor közel van. Megteszi akkor is, amit rábízott az Úr, amikor ez könnyű, akkor is, amikor megpróbáltatások érik. De éber. Az éber az nem csak a várakozás éberségét jelenti, hanem jelenti azt is, hogy nagyon érzékenyen tudja mérlegelni, fölmérni, megítélni, mi szolgálja az ő hivatásának a javát, teljesülését, mi az, ami veszélyezteti, mi az, ami szolgálja, táplálja a rábízott ház népének a javát? Mi az, ami veszélyezteti? Ugyanígy az egyházban, ugyanígy egy plébánia közösségben, szerzetes közösségben, családban az éberség, ami elsegít bennünket a jó és a rossz megkülönböztetésére. Mennyire szükség van erre, testvérek, hiszen egy olyan világot is tudtunk itt a mi régiónkban kialakítani, ahol viszonylag biztonságban, rendben, békében tudunk élni, még akkor is, hogyha háborúk, zavargások jelen voltak történelmünkben szinte mindig, de a krisztusi erények alapján egyfajta biztonság alakult ki. És most azt látjuk, hogy olyan jelenségek érintenek nemcsak ideológiában, hanem a mindennapi életben, a családjaink életében, gyerekeinkkel kapcsolatban, amikor rögtön észre kell venni, mi vezet jóra? Mi az, ami hasznos, mi az, ami az élet útját mutatja? S mi az, ami bár jónak tűnhet, bár sokan követik, mérgező, káros, pusztít.
A hű és okos szolga megjeleníti az okosság erényét is. Ez nem egyfajta gyors eligazodás a világ dolgaiban, hanem jelenti azt is, hogy bölcsességre jutok. Látom az életnek, az Istennel való kapcsolatnak igazi gazdagságát. Látom az idő és a tér kapcsolatának a nagyszerűségét. Látom a mostani pillanatnak a jelentőségét, és látom azt is, hogy időben válik valami teljessé. Most kell cselekedni, de tudom jól, hogy a növekedéshez időre van szükség. Aktív időre. Testvérek, amikor egy szent példáját tárjuk magunk elé, és az ő életének az állhatatosságát, okosságát, hűségét akarjuk követni, akkor ezt azért tesszük, mert ezek az erények nem múltnak az erényei. Ezek a mindennapi életünknek szükséges erényei. Olyan erények, amelyek mindennapi döntéseinkben jelen vannak.
Hiszen az életszentségre törekvésünk és az életszentségre történő meghívásunk él, érvényes, nem múlik el.
S mennyire szükség van ebben az éberségben, hűségben, okosságban arra, hogy az egyház egységének egységét őrizzük. Sokszor nem is gondolunk arra, milyen nagy kincs, nagy ajándék, amikor békében, egységben tudunk élni egymással, testvérekkel, egyházban, és mennyire sok veszély leselkedik arra, hogy ezt az egységet bármi is fölborítsa, elvegye. Bizalmatlanság, békétlenség alakuljon ki. Nekünk elemi erővel, krisztusi erényekkel kell őrizni, munkálni az egységet, az egyház egységét. Ez jelenti a hitnek az egységét, a tanítás egységét, a cselekvésnek az egységét, a liturgia ünneplésének az egységét jelenti az emberről, Istenről való gondolkodás egységében, amit kaptunk Krisztustól.
Mennyire szükség van életünk realitásának az elfogadására.
A kereszténységünk magasztos ajándék, de nem engedi meg, hogy elrugaszkodjunk az élet realitásától, a növekedéstől, a neveléstől, a gondoskodástól, a szeretet gyakorlásától. Elfogadjuk az élet realitását Krisztus módjára, de éppen az ő erényei által tudunk ezen realitások közepette jó döntéseket hozni.
Ősi és mégis mindennapi erények ezek. Elvezetnek bennünket a bátor döntésekre. Így tekintünk Szent Ányosra, így tekintünk az ő állhatatos, hűséges példájára, hosszú évtizedeken keresztül tartó szolgálatára. A példa távoli múltból jön, és mégis az erények a jövőt tárják fel előttünk. A közösség számára, a plébániai közösség, a szerzetes közösség számára, a templomi közösség számára és az ide betérők számára is. Imádkozzunk, hogy jól tudjuk magunkra ölteni a krisztusi erényeket. Imádkozzunk és bátorítsuk egymást, hogy jól tudjuk megélni az okosság, a hűségnek az erényeit, mert bízunk az Istenben, akit ismerünk, mert állhatatosak vagyunk, mert hűségesek vagyunk, mert éberek vagyunk, s mert eljutunk a krisztusi bölcsességre. Ez az ünnep segítsen bennünket. Új módon tekintsünk egymásra testvérként, felelősen, őrizve és szolgálva az egységet. Ámen.
