A világi lelkipásztori kisegítőknek tartottak találkozót Keszthelyen.
“Barátaimnak mondalak benneteket” – olvassuk János evangéliumának 15. fejezetében, amit így folytat Jézus: „Mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket!” (Jn 15,15-16).
Ez az evangéliumi rész szolgált hívószóként szombaton, a keszthelyi Kis Szent Teréz kármelita bazilika épületegyüttesében a világi lelkipásztori kisegítőknek tartott évi szokásos találkozón. Ők azok az önkéntesek, akik plébánosuk kérésére szolgálatot vállalnak az egyházközségek életében, különféle feladatokban vesznek részt az áldoztatástól, a beteglátogatáson át az igeliturgia tartásáig. Tevékenységük sokszor nélkülözhetetlen és hiánypótló, melyért ezúton is köszönetünket fejezzük ki nekik.
A napot közös imával, az aznapi, fentebb említett evangélium és a szolgálathoz kapcsolódó kérdésekről való gondolkodással kezdték, melyet utána kiscsoportban is lehetőségük volt a jelenlévőknek egymással átbeszélni. Mint minden hasonló beszélgetésnek, ennek is az adta a jelentőségét, hogy a kiscsoportok egymás összefoglalóit, egymás véleményét meghallgatták. Az a közös megtapasztalás mindig nagyon felszabadító tud lenni, amikor másnak is ugyanazok vagy hasonlók az erőforrásai, melyek őt a szolgálatában erősítik, és egészen hasonló nehézségekkel küzd a saját területén.
Ezekre az élményekre és véleményekre alapozva Dr. Csernai Balázs pasztorális referens atya rövid tanítással folytatta a képzést, melynek középpontjában az utolsó vacsora állt. Azt a tragikus pillanatot idézte elénk, amikor Jézus szembesült azzal, hogy az üzenetét elutasították.
– Ez azért különösen is fájdalmas, mert Isten választott népe utasítja el azt a nekik küldött messiást, akit évszázadok óta várt. Ezt az elutasítottságot mi is megélhetjük a szolgálatunk során. Lehet, hogy bennünket utasítanak el, és lehet ez egy belső elutasítás is. Mit tehetünk ilyenkor? Az egyik út, valószínűleg a könnyebbnek tűnő, a menekülés. A másik, hogy szembenézünk azzal, ami történni fog. Ahogy tette ezt Jézus is. A legnagyobb elutasítottságra válaszul Jézus odaajándékozza önmagát. Ebből a vérontásból hihetetlen élet fakad. Micsoda életfolyam az, amelynek forrása Jézus önfeláldozása. Ebből az életforrásból újból és újból meríthetünk. Nagy kiváltság ott lenni Jézussal a liturgiában, ebbe a szolgálatba beleállni mindig azt jelenti, hogy közösséget vállalunk Krisztussal. Először is engedjük, hogy ő mossa meg a lábunkat, engedjük, hogy tápláljon bennünket, és ezáltal engedjük, hogy átalakítson bennünket önmagához hasonlóvá. Jézus az utolsó vacsorán elővételezi mindazt, ami rá vár: szenvedés, halál, feltámadás. Ezzel a legnagyobb rosszat, amely a világtörténelemben történhetett, – Isten fiának feláldozását – átváltoztatja a szeretet legnagyobb tettévé. Ilyen módon a gyűlöletet szeretetté alakítja, az elutasítást elfogadássá. Ennek lehetünk a tanúi, ennek lehetünk a szolgái minden egyes alkalommal, amikor Krisztussal találkozunk az Oltáriszentségben. Nagy ajándék, hogy így szolgálhatunk. S ebben a legnagyobb ajándék az, hogy pont ott tud velünk Jézus gyengéd lenni, ahol a kihívásaink vannak. Ott akar Jézus bennünket megérinteni, ott akar bennünket táplálni, és ott akar bennünk életet fakasztani – zárta gondolatait Balázs atya.
