Papi továbbképzés Keszthelyen és Veszprémben

A Főegyházmegye papjai őszi rekollekcióra gyűltek össze Keszthelyen és Veszprémben. Tavaly a rekollekciók alkalmával Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével papi identitásában mélyülhetett el a papság, és tekinthette át a lelkipásztori helyzetét.

Az új rekollekciós év során pedig a papi küldetésben lesz lehetőség elmélyülni. Az őszi első előadást Küldetésünk antropológiai alapjai címmel Dobszay Benedek OFM atya tartotta.

Az előadás kiindulópontja és legfontosabb megállapítása szerint a Krisztusi emberkép legfontosabb négy dimenziója: az ember teremtett lény (teremtményi mivolta és, hogy a Teremtőnek jó alkotása), az emberi méltóság, az erkölcsi méltóság, és az egzisztenciális méltóság.

Az előadásban a teremtett és megváltott voltunkra való rácsodálkozás témái mellett az egyházban való egyéni és közösségi élet kérdései is helyet kaptak: a hatalomgyakorlás módjai az egyházban, a személyiség fejlődésének szempontjai, a testvéri korrigálás az egyházi, papi közösségben, az imádság és a személyiségtípus, lelkialkat összefüggései.

Az előadást követően az atyák kiscsoportos beszélgetések során folytatták a hallottak feldolgozását, elmélyítését.

 

Galéria

További hírek

2024.12.19.

Elhunyt Reichardt György nyugalmazott plébános

A Veszprémi Főegyházmegye érseke, a papság, a rokonság, fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva, és a feltámadás reményében tudatja, hogy Reichardt György nyugalmazott gannai plébános életének 75. évében váratlanul visszaadta lelkét Teremtőjének.

Megszakítás