A tavalyi év sikerén felbúzdulva az idén is folytatódnak a Veszprémi Főegyházmegye által szervezett egyházművészeti találkozók a Balatonon. A Hanghullám elnevezésű rendezvénysorozat különlegessége, hogy az események a Bahart Szent Miklós nevű hajójának fedélzetén zajlanak, összekapcsolva a művészetet a Balaton festői szépségével.
Hírek
Kötetbemutató és beszélgetés Ferenc pápa apostoli látogatásáról Veszprémben
Kecskemét, Szentendre, Budapest-Terézváros után Veszprémben is bemutatjuk – május 29-én – a Krisztus a jövőnk – Ferenc pápa apostoli látogatása Magyarországon című díszkötetet, és beszélgetünk a pápalátogatás kulisszatitkairól.
Közös összefogással valósult meg a fejlesztőközpont
Hiánypótló ugyanakkor minden igényt kielégítő, modern szemléletű fejlesztőközpontot adtak át a Cholnoky városrészben, amely a Veszprémi Érsekség, a Katolikus Szeretetszolgálat és a város összefogásával valósult meg.
Isten Szentlelke azt akarja, hogy méltó módon éld az életedet!
A keszthelyi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban szolgáltatta ki Pünkösdvasárnap a bérmálás szentségét 82 felkészült fiatalnak dr. Udvardy György veszprémi érsek. Ezzel a fiatalok nagykorúvá váltak keresztény hivatásukban, s egyúttal az egyház teljes jogú tagjai lettek.
A Padányi Katolikus Iskola diákjai bérmálkoztak Veszprémben
Pünkösd az egyház születésének az ünnepe, és az egyház folyamatosan szüli az ő gyermekeit a szentségek által, most a bérmálás szentsége által is.
Pünkösd a Szentlélek eljövetele
Köznap – Tradíció, ami befogad
Dr. Udvardy György érsek atya sorozata
Érsekségi ékességek 115. rész
A nagy könyvtárrendezés és a veszprémi Szent Anna Szeminárium könyvtárának 1931-es kéziratos katalógusait.
Húszéves jubileum Várpalotán
Fennállásának húsz éves jubileumát ünnepli a várpalotai Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola, s ebből az alkalomból ünnepi szentmisét celebrált Dr. Udvardy György veszprémi érsek.
Érsek atya átadta a nyeremény kerékpárt
A Gizella Napokon pecsétgyűjtő játékot hirdetett a Veszprémi Érsekség, ahol a fődíj – Bódi Mária Magdolnára utalva – egy kerékpár volt. Az értékes jutalmat kedden este adta át Dr. Udvardy György érsek atya a szerencsés nyertesnek.
Főegyházmegyei Hittanos találkozó Veszprémben
Hittanos találkozóra gyűltek össze a Veszprémi Főegyházmegye fiataljai 2024. május 11-én Veszprémben a Gizella napokhoz kapcsolódva.
Az igazi kincs Isten és Krisztus ismerete
Gizella királyné példája mutatja meg nekünk, mit jelent mindent odaadni Krisztusért és boldogságra lelni a szolgálatban – hangsúlyozta Dr. Udvardy György veszprémi érsek a Gizella Napok ünnepségsorozat nyitó szentmiséjén.