2024.05.23.

Kárpátalján segítenek

A veszprém-gyulafirátóti, zirci. márkói és balatonfűzfői híveknek köszönhetően egy több mint hatszázezer forint értékű szállítmányt visz Kárpátaljára a helyi magyar közösségnek a Veszprém Főegyházmegyei Karitász.

2024.05.22.

Bemutatkoztak a győztesek és a harangegyüttes is

A tavalyi év sikerén felbúzdulva az idén is folytatódnak a Veszprémi Főegyházmegye által szervezett egyházművészeti találkozók a Balatonon. A Hanghullám elnevezésű rendezvénysorozat különlegessége, hogy az események a Bahart Szent Miklós nevű hajójának fedélzetén zajlanak, összekapcsolva a művészetet a Balaton festői szépségével.

2024.05.20.

Isten Szentlelke azt akarja, hogy méltó módon éld az életedet!

A keszthelyi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban szolgáltatta ki Pünkösdvasárnap a bérmálás szentségét 82 felkészült fiatalnak dr. Udvardy György veszprémi érsek. Ezzel a fiatalok nagykorúvá váltak keresztény hivatásukban, s egyúttal az egyház teljes jogú tagjai lettek.

Megszakítás