Július 10-én a Tihanyi Apátság kriptájában helyezték örök nyugalomra Lövey József Félix bencés atyát, aki 1991 és 2018 között Tihany és Aszófő Plébánián szolgált, továbbá a Balaton-felvidék sok településén végzett helyettesítést.
Mihályi Jeromos perjel, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárójának beszéde Lövey Félix atya temetésén:
Jóságos Mennyei Atyánk! Szent Benedek Atyánk az ő Regulája szerint élő szerzetestől azt kéri, hogy teljes lelki vággyal kívánja az örök életet. (Reg. 4,46)
Testvérünk Lövey Félix atya, akit most irgalmadba és szeretetbe ajánlunk, egész szerzetesi életében vágyódott a mennyei haza iránt, ahol letörölsz szemünkről minden könnyet és színről színre láthatunk téged Istenünk.
Sokszor mondta nekünk, amikor elhunyt rendtársairól és barátairól mesélt, hogy talán már el is felejtetted Őt. De Te, aki mindenkire gondot viselsz, nem feledkeztél meg róla, hanem megajándékoztad a hosszú élet szépségével és küzdelmeivel, amelynek végén, mint a Jó Pásztor magadhoz szólítottad őt.
Testvérünk 1932. március 10-én született Budapesten Lövey József és Raksányi Sára első gyermekeként, a nagyszülők első unokájaként. A pestújhelyi templomban részesült a keresztség szentségében, amiben édesapja nevét kapta, de a családban csak Dódiként becézték. Szülei mélyen vallásos hívőként nevelték testvéreivel, Györggyel, Istvánnal és Sárával. Gyermekéveiről Ő maga így vallott: „az iskolában a legjobb magatartású voltam, otthon azonban vásott rossz gyermekként viselkedtem”. A cserkészet mellett, apai nagyapjával, aki testnevelő tanár volt, telenként rendszeresen járt a városligeti műjégpályára korcsolyázni, és hegedűlni is tanult, egészen addig, amíg a szovjet katonák el nem lopták a hegedűjét.
1942-ben kezdte meg középiskolai tanulmányait a Pannonhalmi Szent Benedek Rend budapesti Szent Benedek Főgimnáziumában, Brunner Emőd osztályában, mint félinternista, ahova minden nap biciklivel és villamossal tette meg a hosszú utat. A bencéseknél eltöltött évekről a következőket írta: „Nem voltam nagyon tehetséges, de nagyon szorgalmas. Minden időmet tanulással töltöttem, eléggé stréber voltam. Az elért eredményem kitűnő volt.” A tanulás mellett részt vett a cserkészetben, ahol 1947-től mint őrsvezető a Lepke Őrsöt vezette. 1947 őszén a pestújhelyi plébániára helyezték Pálos Frigyes atyát, aki ujjászervezte a ministránsokból álló „kiskáptalant”, aminek tagja, majd később vezetője lett. A „kiskáptalan” szervezésére 1949 őszétől még több időt tudott fordítani, hiszen az akkor már állami iskolává vált gimnázium igazgatója, saját szavai szerint felajánlotta Sztálin elvtárs 70. születésnapjára és eltávolította a gimnáziumból. Érettségijét, Csizmazia Gerő atya segítségével mint magántanuló tette le. Felszabadult idejét a ministránscsoport szervezésére és látogatására fordította.
1950 tavaszán jelentkezett a Pannonhalmi Szent Benedek Rendbe. Az év augusztus 6-án öltözött be a szerzetesi ruhába és kapta meg a Félix nevet. Ekkor ismerkedett meg igazán a szerzetesi élettel és szerette meg az ünnepélyes liturgiát. 1952. december 21-én tette le ideiglenes fogadalmát, majd 1955-ben megkezdte egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karának matematika-fizika szakán.
1956-ban ünnepélyes, örök fogadalommal kötelezte el magát a Te követésedre és ebben az évben szentelte pappá Papp Kálmán győri megyéspüspök. 1959. július 15-én kapta kézhez tanári oklevelét, ami után Legányi Norbert főapát Győrbe disponálta diákotthoni nevelőnek és gimnáziumi tanárnak. Ekkor kezdték meg Csizmazia Gerő atyával, lelkiatyjával és atyai jóbarátjával a bentlakásos internátus megszervezését. Nagy figyelmet fordított a diákok lelki vezetésére és gyóntatására. Sokat tett azért, hogy a tanulók a szabadidejüket is értelmesen töltsék el. Kirándulásokat, biciklitúrákat szervezett, amíg az időjárás engedte, evezni vitte a diákokat, sőt Holenda Barnabás házfőnök úr engedélyével még egy televíziót is vásárolt, amit a fizikumban helyeztek el. Ebben az időben vásárolta meg híressé, és talán hírhedtté is vált Pannonia típusú motorkerékárját, amivel nyaranta rendszeresen látogatta diákjait.
1960-ban kapta meg első osztályát és lett osztályfőnök. Több kihívás is érte. Saját bevallása szerint problémái voltak a stúdium alatti fegyelem fenntartásával, amit rendtársaival úgy oldottak meg, hogy inkább a diákok szabadidejében felügyelte a rend megtartását, ami lehetőséget biztosított számára a korrepetálásokra, amire egész tanári pályafutása alatt nagyon sok időt szentelt. Győri tanári éveiről ő maga mondta: „Szerzetes-papi életem talán legszebb évei voltak ezek.”
1966-ban helyezték át Pannonhalmára, ahol osztályfőnök és prefektus lett, valamint matematikát és fizikát tanított. Itt is rendszeresen szervezte a híressé vált kerékpártúrákat és csónaktúrákat. Máig maradandó élményt és emléket jelentenek minden résztvevő diák számára a precízen megtervezett kirándulások, ahol mindig nagy figyelmet fordított a szentmise bemutatására és a fiúk lelki nevelésére.
Félix atya, vagy, ahogy a diákok a háta mögött, vagy talán szembe is nevezték Tata, vagy Fater elhivatott, hatalmas elköteleződéssel és hivatástudattal igyekezett nevelni a fiatalokat, felkészítve őket, arra, hogy keresztény emberként, az élethivatásukat beteljesítve megállják a helyüket az élet minden területén. Mindaz, amit ennek érdekében tett, gyakran tűnhetett úgy, hogy nem egy szerzetespap feladata. Ilyen lehetett például az, hogy vezetni és a KRESZ rejtelmeire tanította a diákokat.
Tanári működése alatt hat osztálynak volt osztályfőnöke Győrött és Pannonhalmán, és több mint 40 túrát szervezett a diákoknak, amiket matematikus precízséggel szervezett és dokumentált, mind írásban, mind pedig fényképezőgépével és kamerájával.
Ezekről az évekről a következő sorokat írta le: „A Jó Istennek adok hálát, hogy 1959 szeptemberétől 1979 júliusáig meg tudtam valósítani, amit diákkoromban elterveztem. Ha nem is a cserkészet hivatalos keretében, de annak szellemében tudtam az ifjúságot nevelni. Kezdettől fogva nem a tanítást tartottam fő feladatomnak (nem is voltam igazán jó tanár), hanem az ifjúság vallásos-erkölcsi nevelését. És ennek egyik fő területének tartottam az iskolán kívüli természetjárásokat, kirándulásokat, túrákat.”
Félix atya Pannonhalmán 1978-tól a nevelő-oktató munka mellett házgondnokként, majd gazdaságvezetőként szolgált. Munkabírása, embersége, figyelmessége és precizitása híressé vált a munkatársak között.
1991-ben életének egy új szakasza kezdődött. Főapátja az újrainduló Tihanyi Bencés Apátság plébániájára helyezte lelkipásztornak. Pászthory Valter bencés plébános atyával, egykori gimnáziumi osztálytársával kezdték meg Tihany mellett a Balaton-környéki falvak: Aszófő, Örvényes, Balatonudvari, Fövenyes, Balatonszőlős, majd később a balatonfüredi Kerektemplom és az Apáti templomrom híveinek szolgálatát. Emellett az 1994-től Korzenszky Richárd atya vezetésével az önállóság útjára lépett bencés közösség alperjele és gazdasági vezetője is lett. Félix atya lelkipásztori szolgálatát áthatotta az oktató-nevelő munkában megmutatkozó munkabírása, precizitása, buzgalma. Benne szorosan összeforrt a tanári és a papi hivatás. Ahogy tanárként mindig pap maradt, úgy volt lelkipásztorként mindig tanárember. A környékben élők és az itt nyaraló hívek számára Félix atya szentmiséi, tömör prédikációi, keresztelései és esketései szorosan hozzátartoztak a bencések tihanyi jelenlétéhez. Továbbra is buzgón korrepetálta a hozzá érkező, a matematikával nem éppen jó viszonyt ápoló fiatalokat.
2018-tól egyre jobban érezte, hogy egészsége már nem a régi. Derűs jelenlétével, a szentmiséhez és az imádsághoz való ragaszkodásával erősítette testvéri közösségünket.
Krisztusunk, Jó Pásztorunk!
Jóságos és szerető szívedre bízzuk most Félix atyát, aki bencés testvéri közösségünkben, családtagjai, barátai, diákjai, munkatársai és hívei előtt mindig tanúságot tett az evangélium, az imádság, a szentségek, különösen a szentmise és a becsületes munka erejéről.
Hálát adunk neked, hogy földi életünkben együtt kereshettük akaratodat, és megköszönjük mindazt a szeretetet és szolgálatot, áldozatot és lemondást, figyelmességet és derűt, amit Félix atyában nekünk ajándékoztál.
Köszönjük neked a szerzetest, aki szárnyaló szívvel járta az élet útját!
Köszönjük neked a papot, aki buzgó szolgálatával megszentelte a Benned bízókat!
Köszönjük neked a tanárt, aki mind az osztályteremben, mind azon kívül az Életre nevelte a rábízottakat!
Karinthy Frigyes híres novellájában a rosszul felelő gyerek szorongatott helyzetében egy osztályteremről ábrándozik:
„Látja a végtelent… nagy, kék valami… oldalt egy kis házikó is van, amire fölül fel van írva: “Bejárat a negyedik végtelenbe.” A házban fogasok vannak, ahol a párhuzamos vonalak leteszik a kalapjukat, aztán átmennek a szobába, leülnek a padba, és örömmel üdvözlik egymást… a párhuzamos vonalak, igen… a végtelen, a megértés, a jóság és emberszeretet osztályában, ahová ő soha eljutni nem fog… ama “felsőbb osztály”, melybe “elégtelen eredmény miatt fel nem léphet” soha.”
Kedves Félix Atya! Dódi! Fater!
Hitünk szerint szerzetesi, papi és tanári életed nagy felelete nem olyan, mint a novellában szereplő, rosszul felelő diáké, akiért Te olyan sokat dolgoztál.
Éppen ezért Te már láthatod a nagybetűst Végtelent, és beléphetsz abba a „házikóba”, a „negyedik végtelenbe”, ahol, akiket annyira szerettél, már örömmel üdvözölhetnek téged.
Hisszük, hogy ott állhatsz már a végtelen, a megértés, a jóság és az emberszeretet osztályában, ahol már nem felelsz, nem teljesítesz és már nem vágyódsz az örök életre, hanem színről színre látod Teremtő és Gondviselő Istenedet, akit testvéreidben egész életedben szolgáltál és annyira buzgón szerettél.
Isten ajándékozzon meg téged Önmagával úgy, ahogy te is ajándék voltál számunkra!
Így legyen! Ámen.
Képek: Szentgyörgyváry Tamás (Ph/1984)
