Ministránsok utótalálkozója a Szent Mihály-napi Búcsún

„Veled!” mottóval 2024. július 29-augusztus 4. között közel 1200 magyar ministránsot szólított meg az a nemzetközi találkozó, melyen 15 országból mintegy 50 ezer fiatal vett részt. A Szent Mihály-napi Búcsú keretében szombat délután gyűltek össze azok a Veszprémi Egyházmegyében szolgáló ministránsok, akiknek alkalmuk volt a magyar delegáció tagjaiként részt venni ezen az ötévente megrendezésre kerülő zarándoklaton. A Szent Mihály Főszékesegyházban, az élménybeszámolóra összegyűlt fiatalokat, akiket összeköt az oltár körül végzett szolgálat, valamint az esemény résztvevőit, Szalontai István atya köszöntötte, aki kifejtette: a „Veled!” mottó tulajdonképpen üzenet Istentől, hogy Ő velünk van. Ő velünk létezik, s arra hív meg bennünket, hogy egész életünkben mi is vele legyünk. A valódi kérdés igazából az: tudunk-e egy életre szóló döntést hozni mi is, és ki tudjuk-e mondani, hogy mi is Vele szeretnénk élni.

 

A találkozó bensőséges hangulatához nagyban hozzájárult a zenei szolgálat, melynek keretében a szervezők dicsőítéssel, keresztény dalokkal gazdagították a közös együttlétet. Szalontai István atya fényképes beszámolója segített feleleveníteni, ill. az esemény látogatói számára bemutatni a ministránsok több külföldi helyszínt érintő zarándokútját. A képekből látható és érezhető volt az a gazdagság, sokszínűség és mélység, amelyekről a később az élményeiket is megosztó ministránsok beszámoltak. Megható volt hallgatni például a zenei szolgálatot adó fiataloktól azt, amiről egyébként nehéz beszélni, hogy milyen lelki hozadékot adott számukra ez az egy hét például az imaéletükben. Az egyik fiú elmondása szerint a római út óta mélyebben tud Istennel imában párbeszédbe kerülni, és a zsolozsma imádkozása is megmaradt az iskolai időszakban számára. A másik fiú megtapasztalta, hogyan válhat a könnyűzenei dicsőítés keretében az imádkozás akár ’menővé’ is.

Szalontai István atya kiemelte azokat a helyszíneket és eseményeket, melyek a fiatalok számára különösen meghatározóak voltak az út során. Ilyen volt többek között, amikor a Szent Péter téren 50-60 ezer hívővel együtt imádkoztak Ferenc pápával, a közös magyar nyelvű szentmise a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában, a Sixtus-kápolna megtekintése, valamint a zarándoklat a boldoggá avatott szent életű olasz fiú, Carlo Acutis üvegkoporsóban elhelyezett földi maradványaihoz.

A további tanúságtételek, személyes beszámolók alapján elmondhatjuk: az oltárnál szolgálatot teljesítő veszprémi és környékbeli ministránsok olyan lelki élményekkel gazdagodtak, melyeket egyrészt a mindennapjaikban, imaéletükben, kapcsolataikban tovább vihetnek, másrészt a „Veled!” nemzetközi ministránstalálkozó egy életre szóló, meghatározó emlék marad számukra.

Az esemény a zarándokúton már elmélyített zsolozsmával zárult.

További hírek

Megszakítás