A 2024/2025-ös tanév Veni Sancte szetnmiséjét ünnepelték a főegyházmegye fenntartásában működő katolikus intézmények vezetői, pedagógusai, munkatársai Tapolcán augusztus 30-án a Nagyboldogasszony plébániatemplomban.
A Veszprémi Főegyházmegye 8 általános iskolájában, 6 óvodájában, egy középiskolájában, valamint egy középiskolai kollégiumában közel 3500 gyermek kezdi meg a tanévet.
Dr. Udvardy György veszprémi érsek a tanévnyitó szentmisén elmondott prédikációjában hangsúlyozta a Szentlélek erejébe vetett hit fontosságát a tanév kihívásainak kezelésében. Az evangéliumban elhangzott tíz szűzről szóló példabeszédet a pedagógus hivatására vonatkoztatta, kiemelte, hogy a tanítói munka megtiszteltetés, amely testi, lelki és szellemi felkészülést igényel. Felhívta a figyelmet arra, hogy a lelki olaj – vagyis a jó cselekedetek és a személyes kapcsolat Istennel – elengedhetetlen a sikeres szolgálathoz. A főpásztor a bizalom megerősítését szorgalmazta, valamint arra buzdított, hogy a pedagógusok Krisztusi tudást adjanak át, miközben megküzdenek a jóért a társadalmi bizonytalanságok közepette. Végül a Szentlélek segítségét kérte a tanév során, és Bódi Mária Magdolna példáját ajánlotta a jelenlévők figyelmébe.
A szentmise záró áldása előtt Dékány Árpád Sixtus EKIF vezető mondott beszédében a pedagógusok és hitoktatók hivatását hangsúlyozta, kiemelve Jézus példáját, aki korban és bölcsességben növekedett, hűségesen szolgálva Isten akaratát. Ezt a küldetést állította az oktatók elé, hogy másokat is segítsenek Isten felé vezetni. Felhívta a figyelmet a közelgő eseményekre, mint a Szentatya által meghirdetett imádság évére és Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására, amelyek mind arra ösztönöznek, hogy a pedagógusok, iskolai dolgozók lámpásként vezessék a rájuk bízottakat. Hangsúlyozta a felelősséget, amely a közel 3500 gyermek tanításával jár az egyházmegye intézményeiben. Zárásként emlékeztetett érsek atya ötödik évfordulójára, dicsérve hűségét és bátorságát, valamint biztatást adott a tanévre.
Végezetül a tapolcai Nagyboldogasszony Katolikus Iskola Mária Gyermekkórusa adott rövid koncertet.
A következőkben Udvardy György érsek homíliáját olvashatják teljes terjedelmében:
Kérjük a Szentlelket, erősítsen, bátorítson bennünket az előttünk álló tanévhez. Közösen imádkozunk ezért főegyházmegyénk képviselőivel. Imádkozunk, mert minden reményünket, minden bizalmunkat a Szentlélek Úristen erejébe, támogatásába vetjük. S amikor most kérünk, imádkozunk, akkor vezet bennünket az a két szentírási szakasz, amit az imént hallottunk.
A Veni Sancte, a tanításnak a megkezdése lehetővé teszi azt, hogy egészen sajátosan értelmezzük mind a szent leckét, mind pedig az evangéliumnak a tanítását.
Az evangélium azt a csodálatos példabeszédet tárja elénk, ahol Jézus tíz szűzről beszél, akik a lakodalomra készülnek és bizalmi méltóságot kapnak, bensőséges kapcsolatban vannak az ünnepeltekkel, baráti meghívásnak részesei, olyan fölismerés ez, olyan kiváltság, amely csak a barátság, csak a kapcsolat indokolhat. Így vagyunk pedagógus hivatásunkkal, meghívásunkkal. Csak a barátság, a megtiszteltetés az, ami indokolja, hogy az egyházban pedagógusként tudjunk szolgálni. Óriási megtiszteltetés ez. És ott van a szüzekben a készületnek az ideje, ahol testi, lelki, szellemi módon készülnek, hogy ezt a méltóságot, amit kaptak, ezt a tisztet, amit elnyertek, ezt be tudják tölteni. Milyen nagyszerű dolog az, kedves testvérek, hogy testi, lelki és szellemi módon készülhetünk az előttünk álló feladatokra. A kiváltság, a méltóság oldaláról. A mai példabeszéd azt is elmondja, hogy megterhelő ez a szolgálat. Várják a jegyesnek az érkezését, virrasztani kell, készen kell lenni és elnehezül néhányaknak a szeme, lelke. Megterhelő és fárasztó hivatás ez, ugyanakkor késznek kell lenni a váratlan helyzeteknek a kezelésére is. Azt gondolom, aki régebb óta van a pedagógus hivatásban, az pontosan tudja, talán napról napra átéli, hogy ez a készenlét, ez a készség milyen óriási kincset jelent a tanításban, a nevelésben, a kapcsolatban. Fárasztó is, és mégis késznek kell lenni arra, hogy abban a szituációban, amiben vagyok, abban tudjam a lehető legjobban szolgálni a rám bízottak üdvösségét.
Az is látszik, hogy vannak, akik jobban felkészülnek, vannak, akik nem. Öten igen, öten nem. Mi lehet a különbség kettejük között vagy a két csoport között? Nyilvánvalóan a lelki készület, betölteni a hivatást, be akarom tölteni meghívásomat és ezért készülök és ezért oly módon készítem föl magam, hogy bármi történik is, ne valljak szégyent. Ezt jelképezi az olaj, amely képes kifogyni, és az olaj, amelyet képesek vagyunk tartalékként vinni magunkkal. Szent Ágoston, amikor az olajról kérdezik, vajon mi az az olaj, ami elfogyhat és mi az, ami van, de nem adható át, akkor azt mondja, ezek a jó cselekedetek. A jó cselekedet az, ami önmagában újra táplálja az embernek a lelkét. Ilyen jó cselekedet, amire vállalkozunk az év során. A hitre nevelés. Ilyen jó cselekedet az irgalmasság lelki cselekedetei közül a tudatlanokat Isten útjára tanítani, mert a pedagógus erre vállalkozik. Isten útjára tanítani azt, aki még valamit nem ismer, még nem felkészült, még nincs tudása, nincs tapasztalata, és mégis előbb-utóbb képes lesz fölismerni, befogadni az isteni igazságot. Mi ez az olaj, amire nekünk nagyon nagy szükségünk van? A személyes kapcsolatunk az Istennel. Az a személyes kapcsolat, ami alapján meghív, ami alapján kiemel bennünket, kiválaszt bennünket erre az ünnepi szolgálatra. Ez az olaj, amire szükségünk van, a készség és a várakozásnak a lelkülete. Mennyire szükségünk van arra, ezt is tapasztalhattuk már hivatásunk során, hogy kivárni azt a pillanatot, amikor egy mondat erővel tud elhangozni. Kivárni, előkészíteni azt a pillanatot, amikor azt a mondatot el tudom mondani, vagy lehetővé teszem, hogy a növendékek, a szülők, a kollégák, vezetőim ki tudják mondani felém. A készség és a várakozás lelkülete az, amire nekünk nagyon nagy szükségünk van az előttünk álló tanévben is. Nagy méltóságunk van, készségesek akarunk lenni és képesek vagyunk a várakozásra. Várakozás nem tétlen várakozás, hanem benne van a tudás, benne van a szellemi, lelki felkészülésünk is.
Honnan lehet olajunk? Miben mutatkozik meg, hogy van olajunk, amit föl tudunk használni, hogy betöltsük hivatásunkat. Testvérek, azt gondolom, hogy nagyon fontos az ünnep lelkületét hordozzuk a szívünkben. Napról napra őrizzük meg az ünnepnek a lelkületét. Milyen könnyű elveszíteni a lelkesedést? Milyen könnyű csak a problémákra fókuszálni? Milyen könnyű csak a nehézségeket, vagy nehéz személyeket magunk előtt látni, és közben megfeledkezünk arról, hogy mi ebben csak meghívottak, megbízottak vagyunk, kiválasztottak. Isten szent lelke működik. Megőrizni és szolgálni kell a méltóságot, a személyek méltóságát, akik részt vesznek az oktató-nevelő munkában, saját személyes méltóságomat, mint pedagógus, mint vezető, mint akinek a szülő rábízza kincsét, de mint akire az egyház rábízza a saját tudását.
Méltósággal hordozni saját személyemet, méltósággal hordozni a tudást. Sokszor úgy furcsán nézem, amikor az a kérdés, hogy egy iskolarendszerünk milyen típusú tudást adjon a növendékeinek. És akkor pontosan szeleteljük, meghatározzuk. A tudásra is méltósággal kell tekinteni. Méltó módon kell a tudást fölbontani, átadni, fölcsillantani, megszerettetni azt, amit én szeretek, akit én szeretek. Méltósággal akarjuk végezni szolgálatunkat, hiszen Isten megszentelő vágya az, hogy akiket nevelünk, ők szentek tudjanak lenni.
Milyen ez a tudás, amire nekünk szükségünk van. Nyilvánvalóan szakmai tudásra, amit fejlesztek, amit növelek, amiben el akarok mélyülni, amikor a hozzá tartozó módszereket, eszközöket, ha már azok nehézzé váltak, már nem hatékonyak, elengedem, kész vagyok újakat befogadni, de ez a tudás, amit mi hordozunk és amit szeretnénk átadni, az üdvösségre vezető tudás. Még egy képlet is, még egy vers is, még egy definíció is. Üdvösségre vezető tudás.
Életet és élethez erőt adó tudásunk van. Erről beszélt a szentlecke. Mások számára esetleg nem is érthető, mások számára fölösleges ostobaság, mi pedig azt mondjuk, hogy számunkra ez a tudás, amely Krisztusban mutatkozik meg, az Ő személye, Isten ereje és Isten bölcsessége.
Isten erejét, Isten bölcsességét hirdetjük, hogy az életben jó döntéseket tudjanak hozni a növendékeink. Ennek az alapja egyértelműen az, hogy én magam is, mi mindannyian hiszünk a keresztről szóló tanításnak az erejében. Számunkra ez bölcsesség, az erő. A mindennapokban is, életünk célját, oktatási tevékenységünk célját illetően is.
Meghívott bennünket az Úr, személyes bizalmával megtisztel, ránk bízza az Ő kincseit, akiket teremtett. Méltó módon akarjuk élni életünket, hivatásunkat, szolgálatunkat. Krisztusi tudást akarjuk átadni növendékeink számára, mert ezt hisszük, fontos számukra, fontos a közösségek, fontos a társadalom, kultúra egésze számára. Hogyan tekintünk az előttünk álló tanévre? Sok-sok bizonytalanságot látunk a társadalomban. Ez érint bennünket, érinti a szülőket, és nagyon nagy mértékben érinti a diákjainkat. Sok esetben azt látjuk, hogy bár nem szeretnénk, mégis egy ideológiai küzdelem kellős közepén vagyunk, intézményeinkben is, szülőkben is, sok esetben diákjainkban is.
Küzdeni akarunk a jóért. Annyira természetesnek gondoljuk, hogy a jó az van, a jó az jár, a jó az engem megillet. És milyen jó lenne, ha ez így is lenne mindig, mert sokkal inkább azt látjuk, különösen azok, akik mások szolgálatára vállalkozunk, hogy a jóért meg kell küzdeni. Ez a küzdelem, a tanév során is megjelenik. Küzdeni akarunk a jóért. Krisztus miatt. Mert az Ő keresztje Isten ereje és Isten bölcsessége. Mindezen kiragadott jellemzőkkel együtt a tanév, ez olyan tanév, amiben nagyon szeretnénk a bizalmat megélni, a bizalmat megerősíteni egymás iránt, intézményeinkbe, vezetőinkbe, a szülőkbe, diákjainkba vetett bizalmat. Erősítsük azt, mert ha ez elfogy, akkor már csak egymás mellett fogunk lenni, tevékenykedni, de nem tudjuk hivatásunkat jól betölteni. Elfogy, mécsesünkből az olaj. Bízzunk tehát nagy örömmel és örömben egymásban. Higgyük el, hogy az Úr nagyon szép dologra hív bennünket. Bízzunk abban, hogy ehhez lesz erőnk, és bízzunk abban, hogy a Szentlélek Úristen, aki mindig friss, mindig fiatal, mindig dinamikus, életünk bármelyik pillanatában, bármelyik órában, bármelyik beszélgetésben, találkozásban, mindig tud olyan erőt, olyan ötletet adni, olyan meglátást, ami csak az övé, mi pedig ennek örülünk.
Kérjük ehhez oktatási intézményeink védőszentjeinek a közbenjárását. Kérjük ehhez a hamarosan boldoggá avatásra kerülő Bódi Mária Magdolnának égi közbenjárását és legfőképpen példáját tárjuk növendékeink elé. Nagy erőforrás lehet ez számunkra, készítsük a lelkünket.
Ámen.
