Keszthelyen tett látogatást és mutatott be ünnepi szentmisét a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilikában Excellenciás és Főtisztelendő Michael Wallace Banach apostoli nuncius, Őszentsége Ferenc pápa magyarországi nagykövete.
A látogatás apropója Bódi Mária Magdolnához köthető, tisztasági fogadalmának napja ugyanis október 26-a. A memphisi címzetes érsek Dr. Udvardy György érsek meghívására érkezett a Veszprémi Főegyházmegyébe. Vatikáni színekben pompázott a kapu a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilikában. Ez alatt vonultak be ünnepélyesen az egyházi főméltóságok. A pápa magyarországi nagykövete örömmel érkezett Keszthelyre, hogy itt is találkozhasson és együtt ünnepelhessen a hívőkkel. Megosztotta a Szentatya üzenetét is.
„A remény egy csodálatos dolog. Szükségünkre reményre napjainkban. Ha körültekintünk a nagyvilágban, konfliktusok, háborúk, harcok vannak mindennap. Biztosnak kell lennünk abban, hogy a remény segíthet életben maradni. Ez az üzenet Ferenc pápától, amit hoztam ennek a közösségnek, hogy a lényeg a remény.” – fogalmazott Michael Wallace Banach apostoli nuncius.
A memphisi címzetes érsek látogatásának komoly indoka volt. A Veszprémi Főegyházmegye történelmi eseményre készül, ugyanis a Szentatya döntésének értelmében 2025 áprilisában boldoggá avatják Bódi Mária Magdolnát. A folyamat előkészületeinek ünnepélyes megindítása október 26-án, a tisztasági fogadalmának napján volt, ekkor Veszprémben tartott szentmisét az apostoli nuncius. Ezt követően érkezett Keszthelyre.
„A nuncius úr felelős az összes magyarországi egyházmegyéért. Tehát nem túl gyakran tud látogatni. Itt a kiemelkedő ok Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási eljárása, amiben nuncius úr is tevékenyen részt vett.” – mondta el Dr. Udvardy György veszprémi érsek.
A Kis Szent Teréz Plébánia nagy megtiszteltetésnek vette, hogy náluk is celebrált szentmisét a nuncius. Mezei András atya kérte a pápa nagykövetének áldását a plébánia híveire és mindazokra, akik betérnek a templomba egy-egy imára, vagy elcsendesedésre.
„Veszprémi Főegyházmegyei látogatása során során nem csak a papsággal akar találkozni és úgymond az elöljárókkal, hanem a hívő néppel is, ahol lehetősége van átadni a szentatyának a köszöntő üdvözletét és áldását. Úgyhogy minden közösség számára nagy öröm, amikor egy főpásztor látogat el. Különösképpen, amikor egy nuncius.”
A nuncius látogatására tömegek voltak kíváncsiak. A hívek mellett külön meghívást kaptak a város, valamint a plébániához tartozó fíliák településeinek vezetői.
„Felemelő érzés mindenképpen. Tulajdonképpen a vatikáni nagykövet látogat el hozzánk. Egyszer már átéltünk ilyet egy adventi alkalommal, amikor az ő elődje látogatott meg bennünket.” – fogalmazott Fülöp István gondnok.
Bódi Mária Magdolna Szigligeten született. Példaszerű keresztény élete kivívta mindenki megbecsülését és tiszteletét, a munkaadók és a munkavállalók, a hívők és a nem hívők körében egyaránt. 1945. március 23-án két fegyveres szovjet katona támadt rá Litéren, a kastély udvarán kialakított óvóhely bejáratánál tartózkodó asszonyokra, köztük Bódi Mária Magdolnára, aki – a többiek védelmében is – ellenállt, ezért lelőtték. Halála után nem sokkal Mindszenty József bíboros, kezdeményezte boldoggá avatását, de a kommunizmus évtizedei alatt nem lehetett lefolytatni az eljárás első, egyházmegyei szakaszát. Ferenc pápa 2024. május 23-án elismerte Isten Szolgájának Bódi Mária Magdolnának vértanúságát.
(forrás-videó: Keszthelyi Televízió)
Excellenciás és Főtisztelendő Michael W. Banach magyarországi apostoli nuncius homíliája
- Bevezetés. Mint tudják, én vagyok az apostoli nuncius, a Szentatya személyes képviselője Magyarországon. Ferenc pápa nevében köszöntelek titeket, biztosítva benneteket közelségéről és imáiról. Ferenc pápa szívből adja atyai áldását mindnyájatokra. Köszöntöm püspökötöket, Udvardy György érsek urat, plébánosotokat Mezei András atyát. Igazán boldog vagyok, hogy veletek ünnepelhetem a vasárnapi Eucharisztiát ebben a csodálatos templomban.
- Magnalia Dei (Isten nagy tettei) és az üdvösség ajándéka. A mai vasárnapra szóló Isten szavát a válaszos zsoltárban megismételt szavakkal foglalhatnánk össze: „Hatalmas dolgokat művelt az Úr velünk”. Igen, végül is minden alkalommal, amikor eljövünk a templomba, megünnepeljük, és emlékezünk azokra a nagyszerű dolgokra, amelyeket az Úr tett értünk. Milyen nagyszerű dolgokról van szó? Az üdvösség ajándékáról, annak ajándékáról, hogy Ő értelmet adott az életünknek, annak ajándékáról, hogy felnyitotta szemünket létezésünk igazságaira, amint azt az imént olvasott evangéliumi csoda szemlélteti.
Az első olvasmány világosan megmutatja, Isten üdvösségét, mint ingyenes, váratlan ajándékot. Ez a szöveg abban az időben keletkezett, amikor a zsidó nép száműzetésben volt Babilonban, és teljesen elszakadt a földjétől, a gyökereitől, szétszóródott, kiábrándulttá vált, meg volt győződve arról, hogy soha többé nem látja hazáját. Ehelyett a történelmi események másképpen alakulnak, és a nép visszatér, amikor már nem is számít rá, és ismét megtapasztalja az új szabadulást. Egy kiábrándult nép számára Isten felragyogtatja a visszatérés fényét.
Itt megérthetjük ennek a gyönyörű zsoltárnak az értékét: „Hatalmas dolgot művelt az Úr velünk.” „Babilon folyói mentén ültünk és sírtunk: a Sionra emlékeztünk. Azon a földön a fűzfákra akasztottuk hárfáinkat.” (Zsolt 137), mert már nem használták őket Sion himnuszainak éneklésére: most már vége! Ehelyett az emberek visszatérnek, visszatérnek, hogy lássák a földjüket. Ez a történet tehát annak a jele, amit Jézus teljes mértékben véghezvisz azzal, hogy üdvösséget ad nekünk. Az üdvösség azt jelenti, hogy értelmet kap az életünk, választ kapnak létezésünk legnagyobb „miértjei”: miért élek? merre menjek? Mi az értelme a létezésemnek? Miért szenvedek, amikor szenvedek? Miért mennek néha jól a dolgok? Milyen érdemeim vannak? Ez az üdvösség.
- Magnalia Dei és a látás ajándéka. Az üdvösség szükségessége olyan szükséglet, amelyet magunkban hordozunk; néha elnyomjuk, néha elfelejtjük, néha úgy teszünk, mintha ott sem lenne, de aztán néha ez a szükséglet ránk tör, és elvezet arra, hogy nagy alázattal felismerjük, valóban csak az Úr ment meg minket. Itt van tehát az evangélium, amit hallottunk: a vak ember története. Ahogyan Szent Márk leírja, világosan látható, hogy nem csak egy tényt akart elmondani, hanem nagyon fontos üzeneteket akart átadni. Hallottátok, hogy az út szélén egy vak ember koldul. Ez a vak ember minden bizonnyal boldogtalan ember, mert kénytelen másoktól függeni, azoktól, akik ide-oda hordozzák, és még inkább, ez a vak ember koldus, alamizsnán kell élnie, a járókelők jóindulatára bízva.
Látjátok, ez a vak ember egy jelkép, az ember állapotának szimbóluma; ez a vak ember mi vagyunk, akik képtelenek vagyunk meglátni az igazságot, egyrészt azért, mert látásunk amúgy is korlátozott, másrészt azért, mert oly gyakran vakítanak el minket a téves fények, az erős reflektorok, amelyek a szemünkbe világítanak, és nem engedik, hogy bármit is lássunk. Ő felismeri állapotát, nem adja fel, nem esik kétségbe, nem csügged, hanem kiabál. Kiált! „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Itt példát kell vennünk erről a vak emberről, és kiáltanunk kell Jézushoz, hogy szükségünk van az üdvösségre, kiáltani hozzá ezért! Hányszor nem kiáltottunk Jézushoz, azért, mert a büszkeség megakadályoz ebben, vagy azért, mert hitünk időnként túlságosan halovány, túl középszerű. Ez a vak ember Jézushoz kiált, és ha kiáltásait a tömeg elhallgattatja, „még hangosabban kiáltozik”, amíg Jézus meg nem áll és nem hívja őt.
Ez a szegény vak ember „felugrott”, „eldobta a köpenyét” (valószínűleg ez volt az egyetlen dolog, amije volt, de már nem érdekelte, mert Jézus hívta!). Íme, milyen szép alak áll előttünk: egy vak ember, aki kiált, egy vak ember, aki talpra ugrik, egy vak ember, aki tudja, hogy csak Jézus mentheti meg. Ez mindannyiunk képe kellene, hogy legyen, vakoké, akik Jézushoz kiáltunk, akik akkor is kiáltunk, amikor a tömeg megpróbál elhallgattatni minket; egy vak ember, aki kiált, aki addig kiabál, amíg Jézus meg nem hallja és vissza nem adja a látását: „Mit akarsz, mit tegyek veled?… Mester, hogy lássak! És Jézus: Menj, a hited megmentett téged.”
Miért gyógyította meg Jézus ezt a vak embert? Mert nem tehetett mást, mint hogy meggyógyította; egy így kiáltozó embernek hogyan mondhatnál nemet? Ez a hit! Próbáljuk meg feltenni magunknak a kérdést: miért nem hallgat meg minket Jézus olyan gyakran, amikor nem azért imádkozunk, hogy látást kérjünk, hanem talán, hogy sok mindent kérjünk? És akkor észrevesszük, hogy Jézus nem hallgat meg minket? Miért? Valószínűleg azért, mert nem kiáltunk úgy, mint az a vak ember; kérünk, de szinte úgy kérünk, mintha jogunk lenne hozzá; hozzászokva egy olyan társadalomhoz, amelyben minden jár, hisszük, hogy Istentől is jár nekünk minden, ezért már nem is vesződünk azzal, hogy kiáltsunk, vagyis intenzíven imádkozzunk. Ez a vak ember, miután visszanyerte látását, „követte őt az úton”. Íme, Jézus még egy tanítványt szerzett azon a napon, valakit, aki vak volt.
- Magnalia Dei és a tanítványság ajándéka. Mi történik, amikor Jézus találkozik velünk? Előfordul, hogy ha van bennünk alázat, hogy segítségért kiáltsunk, van bátorságunk az üdvösséget kérni, Jézus megáll velünk, nem megy el mellettünk, nem fut tovább, mert siet, és adja nekünk üdvösségét, és természetesen abban a pillanatban, amikor érezzük, hogy Jézus szeret, üdvözít, megért, tanítványaivá válunk.
Itt, ma visszanyerjük látásunkat az Ige és az oltár asztala körül, és amikor kimegyünk azon az ajtón, mindannyian elindulunk, mint az a vak ember, hogy kövessük Jézust életünk útjain. Ezért az asztal körül mi is engedjük, hogy meggyőződéses, alázatos, örömteli, bátor, hittel teli kiáltásunk eljusson Isten szívéhez, és Jézus biztosan nem mulasztja el, hogy meghallgasson minket: valóban üdvözülve, átalakulva, belül megváltozottan hagyjuk el ezt az templomot, és erős vággyal, hogy minderről tanúságot tegyünk mindazoknak, akikkel találkozunk!
- Következtetés. „Isten nagy dolgaival” gyakran kis dolgokban, mindennapi életünk tapasztalataiban találkozunk. Ez a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz öröksége, akinek ezt a bazilikát szentelték. Hol láthatjuk „Isten nagy dolgait”? A gyermekben, egy bölcsőben, akinek kis kezei nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy megérintsék a szarvasmarhák hatalmas fejét, és mégis ő volt az, aki a napot, a holdat és a csillagokat irányította pályájukon. Krisztusnak ez az alázatossága „Isten nagy dolgainak” kinyilatkoztatása. Ismerjük a „kis virág”, a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz alázatát, és arra kaptunk meghívást, hogy kiáltsunk ugyanezért az alázatért, és valósítsuk meg is.
Néhány héttel ezelőtt Ferenc pápa apostoli buzdítást adott ki a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz születésének 150. évfordulója alkalmából.[1] Ebben megjegyezte: „A gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Teréz időszerűsége az égtől a földig megmarad a maga »kicsiny nagyságában« …
– Egy olyan korban, amely arra hív minket, hogy zárkózzunk be saját érdekeink világába, Terézke megmutatja nekünk az élet ajándékozásának szépségét.
– Egy olyan korban, amikor a legfelszínesebb szükségletek uralkodnak, ő az evangélium radikalitásának tanúja.
– Az individualizmus idején felfedezteti velünk a szeretet értékét, mely közbenjárássá válik másokért.
– Abban az időben, amikor az ember a nagyság és a hatalom új formáinak megszállottja, megmutatja az utat a kicsiséghez.
– Egy olyan korban, amikor oly sok embert dobnak el, megtanítja nekünk a gondoskodás, a másikról való gondoskodás szépségét.
– A bonyolultság pillanatában ő segíthet nekünk újra felfedezni az egyszerűséget, a szeretet, a bizalom és a ráhagyatkozás abszolút elsőbbségét, legyőzve a törvényeskedő és etikai logikát, amely kötelezettségekkel és előírásokkal tölti meg a keresztény életet, és befagyasztja az evangélium örömét.
– A visszavonulás és bezártság idején Teréz arra hív minket, hogy misszionáriusokként lépjünk ki a világba, mint akiket magával ragadott Jézus Krisztus és az evangélium” (52. pont).
Ferenc pápa az apostoli buzdítást a Gyermek Jézusról nevezett Szent Terézhez intézett imával zárta. Ezt az imát imádkozom most mindnyájatokért, kérve a Szentet, hogy támogasson minket az élet útján:
Kedves Szent Terézke,
az Egyháznak szüksége van arra, hogy felragyogtassa
az evangélium színét, illatát és örömét.
Küld el nekünk rózsáidat!
Segíts, hogy mindig bízhassunk abban a nagy szeretetben,
amelyet Isten irántunk érez, ahogy te is tetted,
hogy minden nap követhessük a te utadat, a szentség kis útját.
Úgy legyen! Ámen!
[1]Ferenc papa, C’est la confiance, apostoli buzdítása az Isten irgalmas szeretetébe vetett bizalomról a Gyermek Jézusról és Szent Arcról nevezett Szent Teréz születésének 150. évfordulója alkalmából (2024. október 15.): https://www.vatican.va/content/francesco/it/apost_exhortations/documents /20231015-santateresa-delbambinogesu.html (.)
